Aranyérmes a kajakos Kiss Péter Pál

Kiss Péter Pál Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiss Péter Pál aranyérmet nyert K1 200 méteren a tokiói paralimpián. Ugyanebben a számban Juhász Tamás hatodik lett.

hirdetés

A KL1-es – azaz a legkomolyabban sérülteket felsorakoztató – kategória győzelemre esélyes magyar indulója, aki 2019-ben világbajnokságot nyert Szegeden és kétszeres Európa-bajnok, már a csütörtöki előfutamban is nagyon meggyőzően evezett, saját futamát két bójasor különbséggel nyerve a legjobb időt lapátolta.

hirdetés

A pénteki döntőben melyet felhős időben, csaknem szélcsendben, időnként permetező esőben rendeztek a Sea Forest Kajak-Kenu Pályán, a brazil Carlos Luis Cardoso da Silva és a francia Rémy Boulle volt a legnagyobb ellenfele. Kiss a 4-es pályán ment, mellette a hármason Juhász – aki nem sokkal korábban, a középfutamból egy szép győzelemmel harcolta ki a döntőbe jutást. A másik oldalán, az 5-ösön pedig da Silva. Kiss Péter nagyszerűen jött el a rajttól, hamar jól látható előnyre tett szert, és nem is fáradt el. Végül 45.447 másodperces eredménnyel egy bójasorral előzte meg a második helyezett Silvát (48.031). A harmadik helyen Bouille (48.917) ért célba.

A BHSE 18 éves kajakosa, a nemzetközi szövetség összesítése alapján a sportág legfiatalabb paralimpiai bajnoka – aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult, a magyar küldöttség tizennegyedik érmét – a hetedik aranyat – szerezte.

Juhász Tamás, a BHSE 45 éves, motorbalesetes versenyzője, 2012-ben még kerekesszékes vívóként szerepelt a londoni paralimpián. Előzőleg egy szép középfutam-győzelemmel jutott be a döntőbe, ahol az értékes hatodik helyet harcolta ki.

A húszesztendős Kiss Erik (KL3), akinek az egyik lábszára vékonyabb, nagy küzdelemben vívta ki a döntőbe jutást. Középfutamában sikerült elcsípnie a harmadik helyet, így készülhetett a nyolcas fináléra, melyben nyolcadikként ért céléba.

A nyílt gerinccel született, 43 éves Rozbora András (KL2) középfutamában ötödik lett. Ezzel B-döntőbe jutott, ahol negyedikként – így összességében a 12. – helyen végzett – írja az MTI.

hirdetés