Szabó László: ez a magyar parasport aranycsapata

Szabó László Illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar paralimpiai sport aranycsapatának nevezte a tokióit Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, aki úgy véli, minden versenyző minden versenyszámában mindent kihozott magából a japán fővárosban.

“Nem veszélytelen dolog egy sportvezetőnek egy világverseny, ráadásul egy ilyen multi világverseny előtt számokat mondani. Van annak kockázata, mert szembe kell nézni ezekkel a számokkal utána, de én vállaltam ezt a kockázatot, mert bíztam a sportolókban, és tudtam, hogy mi van bennük. Három számot mondtam, azt, hogy 15 plusz éremnek kell lennie, tehát legalább 15 éremnek, és tizenhat érmünk lett. Azt mondtam, hogy három-öt aranyéremnek kell lennie, hét lett, és azt mondtam, hogy legalább hat sportágban kell érmet szerezni, pontosan hatban szereztünk. Úgyhogy bátran és büszkeséggel nézek szembe ezekkel a számokkal” – kezdte összegzését a magyar szempontból utolsó versenyszám, Ekler Luca 400 méteres döntője után.

hirdetés

Külön kiemelte, hogy mindenki nyugodt lelkiismerettel mehet haza. “Azt mondtam a versenyzőknek a paralimpia előtt többször, itt Tokióban is, az a lényeg, hogy amikor a végén hazamegyünk, és egymás szemébe nézünk, amikor elbúcsúzunk a repülőtéren, mindannyian azt lássuk a másik szemében, hogy mindent megtettünk. És ez most százból százas. Itt minden versenyző minden versenyszámában mindent kihozott magából, ami benne volt. Ezt köszönöm nekik a leginkább. Azt, hogy olyan tisztességesen és odaadóan csinálták végig, ahogy ezt kértük tőlük, és ahogy maguktól is elvárták. Ez a legszebb ebben a történetben.”

A 37, illetve a látássérült kerékpáros guide-jával együtt 38 fős magyar csapat hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel fejezte be a tokiói paralimpiát. Az MPB elnöke szerint azonban még így is maradtak kihasználatlan lehetőségek. “Ha végignézzük a paralimpia összes versenyét, akkor szerintem több labda pattant ki a kapufáról mint be. Tehát valójában lehetett volna az érmek tekintetében még több. De ne legyünk telhetetlenek” – mondta, a sikeres szereplésnek pedig három okát sorolta föl.

“Végig tudtunk csinálni egy tudatos – sajnos öt- és nem négyéves – felkészülést. Halkan és zárójelben jegyzem meg, nem vagyok benne biztos, hogy 2020-ban ilyen eredményeket értünk volna el, mint 2021-ben. Lehet, hogy nekünk ez az egy év jól jött, de ezt nagyon csöndesen mondom, mert lehet, hogy még valaki félreérti, hogy én örülök a járványnak meg a halasztásnak. Szó sincs erről, csak próbálom a fejemben összerakni. A másik az, hogy biztosított volt ennek a pénzügyi alapja. Fontos, hogy neki tudtunk támaszkodni egy biztonságos költségvetésnek, és meg tudtuk adni a sportolóknak azt, ami elvárható és ami kellett. És a harmadik, ami legalább ennyire fontos, az az hogy sikerült csapatot kovácsolni. Ezek a fiúk, lányok sportágtól, életkortól, fogyatékossági formától függetlenül szeretik egymást. Figyelik egymás versenyét, tudnak egymásról, barátságban, kapcsolatban vannak, a lelátón szurkolnak egymásnak, amennyire lehet. Ez a szó valódi értelmében egy csapat” – mondta Szabó László.

Majd úgy fogalmazott: “Azt állítom, hogy soha a magyar parasport ilyen magasan nem volt, mint 2021 szeptemberében. És ez a csapat, amelyik itt volt Tokióban sokakkal a hátuk mögött, felkészítőkkel, edzőkkel, családdal, barátokkal, klubokkal szövetségekkel, meg azokkal a sportolókkal, akik most nem jutottak ki, de segítették őket a kijutásban, ez a magyar parasport aranycsapata. Egy olyan csapat, amilyen soha nem volt még.”

Az eredményes szereplés hátterét illetően kiemelte: annak, hogy valaki a legjobb akarjon lenni, jönnie kell belülről. És a versenyzőnek éreznie kell a tehetséget, a motivációt, az ambíciót, éreznie kell maga mögött egy sportszakmai hátteret – van edző, klub, szövetség, edzőpálya, edzőtábor. És éreznie kell maga mögött szeretetet, egy támogató légkört.

“Most ez összeállt. Lehet, hogy nagy szavakat mondok, de mikor mondjon az ember nagy szavakat, ha nem most: 2021-ben, először a magyar parasport történetében ez összeállt. Vannak motivált versenyzőink, van jó sportszakmai háttér, és az egész mögött van egy nagy nemzeti közösségi segítség” – vélekedett.

Ugyanakkor kritikaként fogalmazta meg, hogy a riói játékokon szereplő csapat korához képest a tokióié másfél-két évvel magasabb, amin szerinte változtatni kell. A párizsi paralimpián fiatalabb csapatnak kell részt vennie. És az MPB-elnök szerint már van is négy-hat fiatal versenyző, akivel számolni lehet majd. Ugyanakkor megjegyezte: egyelőre nem akar ennyire előraszaladni. “Az elkövetkező hetekben, hónapokban részben örülni szeretnék, részben szeretném, ha a sportolókat is mindenki örömmel venné körül. És aztán majd nyilván ráfutunk egy következő ciklusra” – zárta értékelését.

Forrás: MTI