Ricciardo nyert Monzában, Hamilton és Verstappen kiesett

Daniel Ricciardo, a McLaren ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában.

A 32 éves versenyző idei első és pályafutása nyolcadik győzelmét aratta, legutóbb három évvel ezelőtt Monacóban diadalmaskodott. A második helyen csapattársa, a brit Lando Norris végzett, míg a harmadik a 19. helyről induló Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője lett. A pontversenyben éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) és a címvédő, hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) nem fejezte be a versenyt, mivel ütköztek egymással.

hirdetés

A rajtot a második pozícióból induló Ricciardo kapta el a legjobban, és Verstappent megelőzve az élre ugrott. Mindeközben az első körben a hétvégén eddig remeklő Antonio Giovinazzi a spanyol Carlos Sainz Jr. hibája miatt balesetet szenvedett. A dráma az első kerékcserék közben jött: Hamilton éppen a maga gumijait egy körrel korábban lecserélő Verstappen elé jött be, a kanyarban a holland ráfutott riválisa autójára, és a kavicságyba lökte őt úgy, hogy a Red Bull átugratott a Mercedesen, és éppen a brit feje fölött állt meg. Ezzel mindkettejük számára véget ért a futam, a biztonsági autó pedig azonnal bement a pályára.

A folytatásban Ricciardo haladt az élen, magabiztosan őrizte vezető pozícióját, miközben mögötte Norris, Sergio Pérez (Red Bull), a két Ferrari, Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr., valamint Bottas is nagyot csatázott. A hajrában Pérez öt másodperces büntetést kapott, így Bottasé lett a harmadik hely.

A McLaren a 2012-es Brazil Nagydíj óta először adott győztest a Forma-1-ben, akkor a brit Jenson Button diadalmaskodott. A wokingi istálló a 2010-es Kanadai Nagydíj óta először aratott kettős diadalt. A világbajnoki sorozat két hét múlva Szocsiban az Orosz Nagydíjjal folytatódik.

A vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

Végeredmény, Olasz Nagydíj, Monza (53 kör, 307,029 km):
—————————————————————————-
1. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:21:54.365 óra
2. Lando Norris (brit, McLaren) 1.747 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 4.921 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói) 7.309 mp h.
5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 8.723 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 10.535 mp h.
7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 15.804 mp h.
8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 17.201 mp h.
9. George Russell (brit, Williams) 19.742 mp h.
10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 20.868 mp h.
leggyorsabb kör: 1:24.812 perc, Ricciardo (53. kör)
pole pozíció: Verstappen

A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 8 van hátra):
———————————————————-
versenyzők:
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 226,5 pont
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 221,5
3. Bottas 141
4. Norris 132
5. Pérez 118
6. Leclerc 104
7. Sainz 97,5
8. Ricciardo 83
9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 66
10. Alonso 50
11. Ocon 45
12. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 35
13. Stroll 24
14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 18
15. Russell 15
16. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 7
17. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 2
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1
csapatok:
1. Mercedes 362,5 pont
2. Red Bull 344,5
3. McLaren 215
4. Ferrari 201,5
5. Alpine 95
6. Alpha Tauri 84
7. Aston Martin 59
8. Williams 22
9. Alfa Romeo 3

MTI