Árvízvédelmi fejlesztés valósult meg Mezőtúr és Gyomaendrőd külterületén

árvízvédelem Fotó: az elkészült töltésfejlesztés Gyomaendrőd térségében, a Hármas-Körös mentén

A vízügyi ágazat a 2013-as dunai árvizet követően döntött úgy, hogy részletekbe menő vizsgálatot végez a Tiszán és mellékfolyóin az előírt mértékadó árvízszint (MÁSZ) felülvizsgálata tekintetében. Háromféle módszer együttes alkalmazásával számították ki a levonuló legnagyobb vízszinteket, és a felülvizsgálat eredményeként új – a korábbinál 1-1,5 m méterrel magasabb – mértékadó árvízszint értékeket határoztak meg. Ennek az elvárásnak kívánt eleget tenni a fejlesztés, melynek eredményeit Szabó János igazgató úr (KÖVIZIG) foglalta össze:

hirdetés

„A projektben foglalt munkák fő eleme a Hármas-Körös jobb parti árvízvédelmi töltésének magasítása, melyet a szelvény méretének növelésével értünk el a mentett oldal felé, a 61+200-66+000 tkm-ek közötti 4,8 km-es töltésszakaszon. A melltöltés átépítésével növeltük a töltés vízzáróságát és 2,2 km hosszon kavicsszivárgó beépítésével a töltés állékonyságát, 225 m hosszon megerősítettük a töltés altalaját, 3 holtmeder kereszteződést stabilizáltunk a töltéshez közeli holtágvég földfeltöltésével. A töltés mentett oldali előterén kívül összesen 4,7 km nyílt szivárgó csatornát és 150 m zárt (drénezett) csatornát építettünk meg. Újjáépítettünk 2 árvízi tetőző vízmércét és újakra cseréltük a töltéstartozékokat.

hirdetés

Az árvízvédelmi töltés mentett oldali töltéslába átlagosan 8 méterrel közelebb került az árvízvédelmi töltéssel határos mentett oldali ingatlanokhoz. Ennek érdekében 43 ingatlanrészt vásároltunk meg. A töltés koronájára 5,3 km hosszon pormentes, 3 m széles aszfalt burkolatú utat építettünk, amelyet ugyancsak 3 m széles, két zúzottkő anyagú szórt útszakasszal egészítettünk ki, további 2,3 km hosszon.

Az újjáépült Peresi gátőrház és a hozzá kapcsolódó létesítmények

Felújítottuk a Peresi gátőrtelepen található munkáspihenőt és szertárépületet. A régi, vályogfalú gátőrházat elbontottuk és helyére korszerű, energiatakarékos épületet emeltünk. A Hármas-Körös jobb parti védvonalához tartozó 2 gátőrtelepünk bekötőútjait (Zsófiamajor, Soczózug) is felújítottuk, összesen 3,4 km hosszon.

Szabó János a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója

A fejlesztési munkák mindegyike Mezőtúr és Gyomaendrőd települések külterületén valósult meg. Az építési munkálatok 2020 októberében befejeződtek. A beruházás részeként fenntartó gépet és egyéb szállítási feladatokat ellátó eszközöket szereztünk be.” – zárta gondolatait igazgató úr. A projekt megvalósításával a Hármas-Körös jobb parti 28,4 km védvonal kiépítettsége a megelőző 3,9 %-ról 20,8 %-ra növekedett, valamint jelentősen javultak az operatív árvízvédekezés infrastrukturális feltételei. Árhullámok esetén – a töltés menti ingatlanokon – csökkenni fognak a fakadóvíz által okozott károk.


Árvízvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű a Széchenyi 2020 program keretében megvalósult – KEHOP-1.4.0-15-2016-00012 azonosító számú projekt. Az abban foglalt munkák fő eleme – Gyomaendrőd térségében – a Hármas-Körös jobb parti árvízvédelmi töltésének magasítása a mentett oldal felé. A 3,073 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósult pályázatot az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) konzorciuma valósította meg.


 

hirdetés