Volt barátnőjét hívogatta telefonon egy gyulai férfi, mert meg akarta tudni tőle, miért szakított vele. Közel 400-szor hívta, de magyarázatot nem kapott, idézést viszont igen, mert a nő zaklatás miatt feljelentette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Telefonhívásokkal zaklatta volt barátnőjét egy gyulai férfi. Nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele, ezért folyamatosan próbálta felvenni vele a kapcsolatot. Néhány üzenetet is küldött, de sokkal többször, 2021 áprilisában és májusában 16 nap alatt 393-szor telefonon akart vele beszélni. Volt olyan nap, amikor több mint 200-szor hívta fel, illetve 14 alkalommal éjszaka is hívta.
Ez is érdekelheti
Elkötött egy traktort, azzal ment haza Kevermesről KétegyházáraA férfi kihallgatásán elmondta, hogy meg akarta tudni, pontosan miért szakított vele a barátnője, akivel négy évig voltak együtt. Mikor megsejtette, hogy egy harmadik fél van a dologban, úgy érezte, a nő becsapta, ezért zaklatta őt. Előfordult, hogy automata újra tárcsázásra állította be a telefonját és folyamatosan hívta. Tettét azonban megbánta, utóbb belátta, hogy nem kellett volna így viselkednie.
A Gyulai Rendőrkapitányság a férfit zaklatás vétség elkövetésével gyanúsítja. A büntetőeljárás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. október 7-én továbbította az ügyészségre – írja a Police.hu.
Ez is érdekelheti: