Szijjártó: Magyarország 50 beteget vesz át Romániától intenzív ellátásra

Szijjártó Péter Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: Romániában rendkívül komoly kihívásokkal küzdenek a járványhelyzet tekintetében, “nagyon sok a súlyos beteg, nagyon sok a napi esetszám”. Az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben – közölte.

hirdetés

Elmondta: korábban lélegeztetőgépeket és favipiravir hatóanyagú gyógyszert is küldtek, azonban ennél egy nagyobb kérése is volt a romániai kormánynak. Ez arra vonatkozott, hogy Magyarország vegyen át súlyosan beteg koronavírusos fertőzötteket intenzív kezelésre, ugyanis “a romániai egészségügyi ellátórendszer leterheltsége sok esetben már a határon mozog” – mutatott rá. A miniszter hangsúlyozta: ezért úgy döntöttek, hogy segítenek Romániának, és 50 covidos beteget vesznek át intenzív ellátásra; őket a szegedi és a debreceni klinikák veszik át.

Kitért arra: jelenleg a romániai egészségügyi minisztérium és magyar oldalról az Országos Kórházi Főigazgatóság egyeztet a technikai részletekről. Ezek közé tartozik az, hogy milyen állapotú betegeket vesznek át kezelésre. A kórházi diagnózisok magyar nyelvre történő gyorsfordításának kérdéséről is egyeztetnek. Valamint arról, hogy a betegek átszállítása mikor kezdődhet meg – fejtette ki Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!