A teljesen beoltottaknak gyorsteszt is elég az angliai beutazás után

angliai beutazás, ukrajnában, koronavírus, Romániában, egyesült, fertőzöttek, Kína Illusztráció: Pixabay

Vasárnaptól gyorsteszt elvégzése is elegendő az angliai beutazás után azoknak, akik a koronavírus elleni oltás teljes dózisát megkapták nemzetközileg elismert vakcinákból.

A brit közlekedési minisztérium és az egészségügyi tárca által közösen kidolgozott új tesztelési szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5 órakor lépett életbe. A rendelet értelmében a nemzetközileg engedélyezett oltóanyagokkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás – vagyis a brit kormány által járványügyi szempontból kiemelten kockázatosnak tartott – országokból érkezők számára megszűnt az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme. Ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges.

hirdetés

A tesztet az érkezés utáni második nap végéig el kell végezni. A szabályozás alapján az érkezés napja a nulladik napnak számít. A gyorsteszthez szükséges készletet a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól lehet megrendelni. A rendelési folyamatot és a szolgáltató kiválasztását a https://www.gov.uk/find-travel-test-provider kormányzati honlap felkeresésével lehet elindítani. Az új szabályozás részletes ismertetése az alábbi honlapon olvasható.

hirdetés

Az angliai érkezés utáni gyorsteszt otthoni elvégzését a beutazók a gyorsteszt eredményéről készített fényképfelvétellel igazolhatják. A fotót – amelyen látszania kell a gyorsteszt-készlet megrendeléséhez tartozó referenciaszámnak is – annak az egészségügyi magánszolgáltatónak kell visszaküldeni az eredmény hivatalos igazolása végett, amelyiktől az utas a tesztet megrendelte. Ha a beutazók olyan angliai repülőtérre érkeznek, ahol működik gyorstesztek elvégzésére alkalmas szűrőközpont, előzetes megrendelés alapján ott is elvégeztethetik a koronavírus-szűrést. Ha a gyorsteszt pozitívnak bizonyul, akkor elkülönítésbe kell vonulni, és az eredményt egy PCR-teszt elvégzésével kell ellenőrizni.

Ebben az esetben a PCR-teszthez szükséges készletet a brit állami egészségügyi szolgálattól (NHS) lehet ingyenesen megrendelni az nhs.uk/coronavirus honlapon. Vagy az Anglián belül hívható 119-es telefonszámon. Az Európai Unió országaiból – köztük Magyarországról – Angliába érkezők az EU digitális igazolásának bemutatásával tudják bizonyítani, hogy megkapták a koronavírus elleni oltásokat. Általános szabályként – vagyis minden országra vonatkozóan – azokra érvényes az angliai beutazási feltételek könnyítése, akik az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból kapták meg a teljes adagot az angliai érkezés előtt legalább 14 nappal. A 14 napos időszakot nem az utolsó oltási dózis beadásának napjától, hanem a következő naptól kell számolni.

A korábban érvényben volt brit szabályozás szerint azok az európai uniós és amerikai állampolgárok, akik a teljes dózist megkapták az Európai Gyógyszerügynökség, illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagok valamelyikéből, indulásuk előtt legfeljebb 72 órával és érkezésük után legfeljebb két nappal egy-egy PCR-tesztet el kellett végeztetniük saját költségükön. Az indulás előtti PCR-teszt elvégzésének kötelme már október 4-étől megszűnt a teljesen beoltott utazók számára.

Forrás: MTI

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!