Felavatták a Munkácsy Mihályról készített szobrot Békéscsabán

Munkácsy szobor Békéscsabán Fotó: Körös Hírcentrum

Ünnepélyes keretek között avatták fel a közelmúltban Boros Péter szobrászművész Munkácsy Mihályt ábrázoló alkotását.

A Munkácsy Mihály Múzeumba érkezőket mostantól egy életnagyságú, 210 centiméter magas bronzszobor köszönti. Boros Péter szobrászművész alkotását a múzeum lépcsőjén helyezték el. A mű az épülő Munkácsy-negyedbe tervezett öt, a festőfejedelem által ihletett szobor közül az első.

hirdetés

„A Munkácsy-hagyaték a városkép emblematikus elemeként határozza meg Békéscsaba önarcképét a világ számára. Életműve ugyanis az európai és a magyar művészettőrténet szerves része, de személye, személyisége a város szellemi tulajdona. Isten hozta, mester!” – fogalmazott Banner Zoltán Móra Ferenc-díjas művészettörténész a szoboravató ünnepségen. „Eszméi, az ő varázsa, üzenetei mindig jelen voltak az én munkásságában is. Most itt áll mellettem, a múzeum lépcsőjén. A mester hazajött! – tette hozzá.

hirdetés

Az ünnepség zárásaként a közönség az Alföld Quartet Lieb(e) Munkácsy című előadását hallgathatta meg a múzeum impozáns Munkácsy Mihály Termében, a Munkácsy Blue Chip című múzeumi sorozat programjaként.

Munkácsy szobor Békéscsabán
Munkácsy szobor Békéscsabán
Munkácsy szobor Békéscsabán
Munkácsy szobor Békéscsabán
Munkácsy szobor Békéscsabán
Munkácsy szobor Békéscsabán

hirdetés