Eredményes évet zárnak Gyáni János tanítványai

gyáni

Lezárult az év a judosok számára. Két utolsó megmérettetésen remekeltek a Gyáni-tanítványok.

Hétvégén a magyar serdülő fiú válogatott Oroszországba utazott nemzetközi versenyre, ahol -66 kg-ban Perecz Márk képviselte Magyarországot. Márk a tőle megszokott magabiztos és technikás küzdelmi habitussal mozgott a szőnyegen, három ellenfélen gyorsan, változatos ippont érő technikával érte el a győzelmet, így egészen az elődöntőig menetelt. A döntőbe jutásért való küzdelemben hibát vétett a későbbi bajnok ellen, így bronzéremért folytatta a harcot. A bronzmérkőzésen tökéletesen kivitelezett fojtás technikával kopogásra kényszerítette orosz vetélytársát és lett az érem tulajdonosa. Ledényi Levente, a serdülő válogatott keretedzője is nagy elégedettségét fejezte ki.

hirdetés

Vasárnap Budapesten került megrendezésre a III. osztályú felnőttek országos bajnoksága. Az esztendő utolsó bajnokságán negyvenkét egyesület száztizenhat judósa vett részt. Az egyesülettől Gyáni Amanda tért vissza térdműtét és két éves kihagyás után női -78 kg-ban. A súlycsoportba kerülés miatt fogyasztásra kényszerült versenyző 8 kg-tól szabadult meg rövid idő alatt. Ez azonban nem hatott ki a versenyen nyújtott teljesítményére. Határozott küzdelmi stílusával esélyt sem adott ellenfeleinek, különféle technikákkal hajtott végre ippont érő akciókat vetélytársain. Az egyesület fiatal edzője ezzel megszerezte a bajnoki címet.

”Nagyon eredményes évet zárt a csapat, nagy büszkeség számomra, hogy ilyen tanítványaim vannak és az, hogy a lányom szerezte meg az utolsó bajnoki címet még nagyobb örömmel tölt el.” – mondta Gyáni János edző.

A Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület eddigi legsikeresebb évét zárta. Hiszen az országos bajnokságokon hat bajnoki címet, három ezüst-, hét bronzérmet és hét pontszerző helyezést hoztak a csabai fiatalok. Az utánpótláskorúak nemzetközi szinten is szép eredményeket hoztak: egy arany-, egy ezüst-, három bronzérem és egy pontszerző helyezés a fiatalok mérlege. Az egyesület kiemeltje, Özbas Szofi az ötkarikás játékokon kilencedik helyen végzett, két korosztályos világbajnokságon is pontszerző helyezést szerzett, majd végül az U23-as Európa Bajnokságon szerzett bronzéremmel zárta az évét. Ezekkel az eredményekkel az egyesület a Magyar Judo Szövetség éves egyesületi rangsorában 110 egyesület közül az előkelő nyolcadik helyen zárt – számolt be közleményében a klub.