A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központban fejlesztő foglalkoztatás keretében, részmunkaidőben, képességeiknek megfelelően, különböző alkotói folyamatokban vehetnek részt a fiatalok. Mindegyiküknek megvan a végzettsége vagy megszerzett tudása, ügyessége ahhoz, hogy a műhelyben dolgozhasson, valódi termelői tevékenységet végezve.
Kozma Lajos kosárfonó óraadóként vesz részt a munkában, segít az alapanyag-beszerzéstől kezdve az árusítási folyamatig mindenben. Mint elárulta, fűzfavesszőből készült kosarakat fonnak, üvegeket borítanak be. Egyedi megrendelésre is készítenek a fiatalokkal fonott tárgyakat, de például bevásárló kosarakból, kenyeres kosarakból szériatermékeik is vannak. A kosárfonó kézügyességére és fantáziájára van bízva, hogy hogyan, milyen formában készül az adott termék. Mindemellett egy kosárral bevásárolni járni sokkal környezetbarátabb, mint mindig zacskót vinni vagy kérni.
Ez is érdekelheti:
Állkapocstörés lett a vége a balhénak a békéscsabai állomásonMa már sajnos az alapanyag előállítása is nehézkesebb, illetve egyre kevesebben is vannak, akik a kosárfonás mesterségét kitanulják. Kozma Lajos számára ez a családi örökség része, már gyermekkorában elsajátította az alapokat. A Degré utcai fiatalokkal több mint tíz éve dolgozik együtt, úgy látja, nagyon sokat fejlődött a csapat az eltelt időben. Ma már körülbelül húszféle terméket tudnak készíteni.
Szász Eszter, az intézmény fejlesztő foglalkozás-vezetője megosztotta, 2006 óta vehetnek részt a 18 éven felüli fiatalok a fejlesztő foglalkozásokon. Fejlesztési szerződéssel vagy munkaszerződéssel dolgoznak, jelenleg 77 fő összesen. Kreatív műhely, kertészet, kosárfonó-, szőnyegszövő műhely áll a rendelkezésükre, de részt vesznek a takarításban, mosodai vagy konyhai tevékenységben is.
Az ünnepi időszakra dekorációs termékek készülnek például textilből: ajtódíszek, adventi koszorúk. Nagyon figyelnek a szezonalitásra: tavasztól őszig konyhakerti növényeket, nőnap környékén virágokat kínálnak. De szőnyegek, lábtörlők – akár megrendelésre is – folyamatosan készülnek. Sajnos online formában ezek a termékek még nem rendelhetőek, ebben szeretnének a jövőben fejlődni. Tervezik egy olyan online felület elindítását, ahol lehetőség lenne a fiatalok munkáinak bemutatására, értékesítésére.
10 éves a Cafe Frei Békéscsabán






























