Kozuback Kamilla 19. helyen zárt a hódeszkások félcső számában

Kozuback Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja szerdán a 19. helyen zárta a félcső selejtezőjét, így nem jutott döntőbe a pekingi téli olimpián.

hirdetés

A selejtezőből 22 induló próbált bekerülni a legjobb 12 közé, ami a csütörtöki fináléhoz kellett. A 17 éves magyar sportoló az első csúszásánál láthatóan a biztonságra törekedett, ugrásai nem voltak komplikáltak, a legnagyobb 3,4 méter, míg átlagosan 2,5 méter magasak voltak. A zsűri 35,50 pontra értékelte a produkciót, mellyel a 16. helyen állt, a 12.-től közel 30 pontra volt. A másodikban már lendületesebben ment, a korábbinál magasabbakat ugrott, ám a félcső utolsó szakaszánál rontott és elesett, így csupán 15 pontot érdemelt ki a bíráktól, s végül a 19. pozícióban zárt.

“Nem ez a legerősebb számom, a szezon közben sem sokat gyakorlom, de szerencsére itt most ki tudtam használni mind a három edzésnapot. Új trükkökkel is próbálkoztam. Remélem, a családom és Magyarország büszke rám, hogy indulhattam az olimpián” – mondta az M4 Sportnak Kozuback Kamilla. Szombaton slopestyle-ban is elindulhatott, s ott a 28. helyen végzett.

Édesapja, Kozuback Jeremy az MTI-nek elmondta, hogy van rá minimális remény, hogy Kamilla elinduljon kedvenc számában, a big airben is – a selejtezőt hétfőn rendezik -. És akkor nem kell hazautaznia pénteken Pekingből Calgaryba.

“Nagyon boldog vagyok, ahogy Kamilla teljesített most, az első talán a legjobb futama volt az idényben. Olyan trükköt is bemutatott sikerrel, amit csak pár napja gyakorolt. Jeleztük a nemzetközi szövetség felé, hogy ha lehetőség van rá, induljon big airben. Várjuk a választ, legkésőbb csütörtökre ígérték. Természetesen akkor van értelme maradni, ha előtte lehet edzeni a big air pályán Pekingben” – nyilatkozta Kozuback Jeremy.

A selejtezőből a címvédő amerikai Chloe Kim jutott a legjobb eredménnyel döntőbe, melyet csütörtökön rendeznek – írja az MTI.

hirdetés