Orbán Viktor: nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebben a háborúba!

ORBÁN Viktor

Közösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben és egységes szankciók bevezetéséről döntöttünk – mondta Orbán Viktor péntek hajnalban, a brüsszeli uniós csúcs után, a Facebookon közzétett nyilatkozatában. “Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba” – fogalmazott a miniszterelnök

A magyar kormányfő elmondta: a csúcson egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktushelyzetre nem jelenthet megoldást. Hangsúlyozta, hogy az egységes szankciók nem érintik az energia területét, ezért, mint mondta

hirdetés

Magyarország és az Unió többi tagállamának energiaellátása a szankciók ellenére is biztosított.

Orbán Viktor közlése szerint döntöttek arról, hogy több pénzt kell fordítani azoknak az országoknak a biztonságára, amelyek szomszédosak Ukrajnával, így Magyarországéra is “és több pénzt kell fordítanunk a keleti határvédelemre”.A kormányfő leszögezte, hogy a csúcson egyetértettek abban: felelős magatartásra van szükség, elhamarkodott és felelőtlen nyilatkozatok csak rontják a helyzetet és veszélyeztetik az európai emberek biztonságát. Közölte, hogy a tárgyalások a NATO-ban folytatódnak.

Fotó: Brüsszel, 2022. február 24. Az Európai Tanács által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik az Európai Unió állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozójára, amelyet az orosz-ukrán válság ügyében tartanak Brüsszelben 2022. február 24-én. MTI/Európai Tanács

MTI