Luxemburg külügyminisztere szerint Putyin “kiiktatása” lehet az egyetlen kiút a háborúból

Putyin, európa

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerdán egy interjúban kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök “fizikai kiiktatása” lehet az egyetlen módja az ukrajnai háború befejezésének – jelentette a Luxemburg Times nevű hírportál.

hirdetés

Asselborn a 100,7 nevű helyi közszolgálati rádióadónak adott interjújában a portál szerint azt mondta: “Ha az orosz nép tisztában lenne azzal, hogy Putyin milyen pusztítást végez, mennyi félelemért és mennyi halálos áldozatért felelős, akkor véleményem szerint a Kreml megbukna”.

hirdetés

Ezt csak kívánni lehet, és azt is, hogy Putyint megsemmisítsék

– idézte a külügyminiszter szavait a Luxemburg Times. Asselborn azt is kijelentette: “nem tudja elképzelni”, hogy a felek között zajló jelenlegi béketárgyalások eredményre vezethetnek. A tárgyalások első fordulóját hétfőn tartották, míg a második fordulóra a hírek szerint szerda este kerül sor.

A kormánykoalíciós Luxemburgi Szocialista Munkáspárthoz tartozó (LSAP) külügyminiszter nyilatkozatát követően a konzervatív Alternatív Demokratikus Reformpárt Xavier Bettel luxemburgi kormányfőhöz fordult azzal a kérdéssel, helyénvalónak tartja-e, hogy kormányának külügyminisztere nyilvánosan halálos erőszakról beszél egy külföldi államfő ellen. Bettelnek egy hét áll rendelkezésre, hogy válaszoljon a kérdésre.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, köztük Kijevben is támadtak katonai és polgári célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről.

Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be, majd benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét. A felek számos halálos áldozatról is beszámoltak. A NATO a háború megindulása után aktiválta többnemzetiségű gyorsreagálású haderejét. Az Európai Unió és a nyugati országok fegyvereket szállítanak Ukrajnának és szankciókat hoztak Oroszország ellen.

MTI

hirdetés