Békés egykori országgyűlési képviselője, Irányi Dániel születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés részeként a Békési Polgármesteri Hivatal dísztermét róla nevezték el. A díszterem ajtaján tábla jelzi ezt, és a teremben a későbbiekben Irányi Dániel arcképe is elhelyezésre kerül.
A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület kezdeményezte a település képviselő-testülete felé az elnevezés ötletét, hiszen minden évben méltó emléket állítanak a városhoz köthető országgyűlési képviselőnek. Irányi Dániel a márciusi ifjak társaságában tevékeny szerepet játszott a március 15-ei eseményekben. A Batthyány-kormány megalakulása után az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő osztályán titkárként tevékenykedett. 1848 júliusától az első népképviseleti országgyűlésben Pest-Lipótváros országgyűlési képviselője lett, és megválasztották az országgyűlés jegyzőjének is.
hirdetés
Jelačić szeptemberi támadásakor belépett az országgyűlés önkénteseiből alakított egységbe, részt vett a pákozdi csatában. Ezt követően Sáros vármegye kormánybiztosává nevezték ki. A január 4-ei vesztes kassai ütközet után végleg lemondott a kormánybiztosságról és az időközben ide költözött kormányt és országgyűlést követve Debrecenbe ment.
Tevékenyen részt vett az országgyűlés munkájában, lelkesen támogatta Kossuth Lajos politikáját és határozottan fellépett a Békepárt törekvései ellen. Az 1849. április 14-ei függetlenségi nyilatkozat meghozatalakor ő vezette az országgyűlés jegyzőkönyvét. Pest felszabadítása után a főváros teljhatalmú kormánybiztosává nevezték ki. Ezt a tisztséget június 5-éig a kormány Buda bevétele utáni visszaérkezéséig töltötte be. 1849 nyarán a Felvidék egyik kormánybiztosaként az orosz betörés elleni felkelést szervezte. A hadi helyzet rosszabbra fordulása után követte az országgyűlést Szegedre, majd Aradra. 1850 januárjában Stájerországon át Svájcba, majd Párizsba menekült. Távollétében halálra ítélték. Bátyja, Irányi István, aki a szabadságharcban az I. hadtest hadbírójaként szolgált, hogy öccse menekülését segítse, a császáriak kezébe kerülve Dánielnek vallotta magát. Az ítéletet csaknem végre is hajtották rajta, életét gróf Szirmay István közbelépése mentette meg.
Párizsban újságírásból tartotta fenn magát, emellett rövid ideig egy vidéki nevelőintézetben angol, latin és német nyelvet is tanított. Kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, 1859-ben az emigráns magyar kormány szerepét betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzője lett. E minőségében 1859 nyarán részt vett Kossuth Lajos III. Napóleonnal és Cavour gróffal folytatott tárgyalásain. 1861-ben Kossuth kérésére Torinóba ment, ahol a Magyar Nemzeti Igazgatóságot képviselte az olasz kormány mellett. Huzamosabb időt töltött Belgiumban, Nagy-Britanniában és Svájcban is. A közben létrejött kiegyezés hatására sem tért haza, mert az amnesztia feltételéül szabott hűségesküt nem volt hajlandó letenni. Ennek ellenére – Kossuth ajánlására – 1868-ban megválasztották Pécs országgyűlési képviselőjének. A választás eredményét az országgyűlés megsemmisítette, de a megismételt választáson, 1868. március 14-én ismét ő nyerte el a mandátumot. Ekkor hazatért, de a hűségesküt ekkor sem tette le.
Hazatérésétől haláláig tagja volt az országgyűlésnek, kezdetben Pécs, majd 1872-től Békés város képviselőjeként. 1869-ben a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt elnökévé választották. Ő volt a 48-asok kiegyezésellenes, teljes függetlenség-párti békés parlamenti reformtaktikájának kialakítója. 1884-ben a Függetlenségi Párt és a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt egyesülésével létrejött Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke lett.
A képviselőház egyik leglelkiismeretesebb tagja s a legnagyobb figyelemmel hallgatott szónoka volt. Szigorú morálját és tiszta jellemét politikai ellenfelei is elismerték. 1886-ban alapító elnöke lett az Erkölcsnemesítő Egyesületnek. Kitartó küzdelmet folytatott a teljes vallásszabadság megvalósításáért és a polgári házasság bevezetéséért. 1850. március elejétől számos cikke jelent meg a magyarországi viszonyokról a francia Siècle és Presse, illetve az itáliai Opioné lapokban. Emlékiratai és jegyzetei alapján párizsi barátjával Charles Louis Chassinnal megírta az 1848–49-es szabadságharc politikai történetét. 1869-ben majd 1873 januárjától 1874 januárjáig a Magyar Újság című politikai napilap szerkesztője volt.
