A HulladékRadar segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni

HulladékRadar Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az elmúlt másfél évben a HulladékRadar telefonos applikáció segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni országszerte – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, bemutatva az alkalmazás továbbfejlesztett változatát.

Steiner Attila emlékeztetett, a kormány 2020 februárjában fogalmazta meg a klíma- és természetvédelmi akciótervet. Ennek nyolc pontja közül az első az illegális hulladékok kérdésköre volt. Létrehozták a Tisztítsuk meg az országot programot. Ennek keretében létrejött az applikáció, amelyet már több mint 20 ezer ember töltött le. És 24 ezer bejelentés érkezett azon keresztül – tette hozzá.

hirdetés

Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy 2020 júliusában jelent meg az alkalmazás első verziója. A felhasználói jelzések alapján pedig elkészült az 1.5-ös verzió, de a fejlesztések tovább folytatódnak. Az államtitkár jelezte, hogy az elmúlt másfél évben a programon belül már több mint nyolcmilliárd forintnyi támogatást nyújtottak önkormányzatoknak, civil szervezeteknek. Annak érdekében, hogy minél több illegális hulladéklerakót meg tudjanak szüntetni lakókörnyezetükben.

Steiner Attila szerint a HulladékRadar ezt a harcot segíti, ezért továbbfejlesztették. Így a felhasználók naprakészebb információkat kapnak, illetve visszajelzést arról, hogy mi történt a bejelentésünkkel. Úgy vélte, így lehet az állampolgárok aktivitását fenntartani a kérdéskörben.

Megjegyezte, hogy tervben van a hulladékot illegálisan lerakó egyénekkel szembeni szankciók szigorítása is. Ezt a tavaly elvégzett zöld konzultáció alapján “nagyon egyértelműen támogatja a lakosság”. Jelezte azt is, hogy a szankciós rendszer kiépítésének felelőse a hulladékhatóság lesz. Ez nemrég jött létre a kormányhivatalokban, ahol külön osztály foglalkozik az illegális hulladékok kérdésével, s az egészet minisztériumi szinten fogják koordinálni.

Steiner Attila az MTI kérdésére elmondta: a legfontosabb változás az alkalmazásban, hogy a bejelentő végig nyomon követheti a bejelentett hulladék útját. Emellett nem kell feltétlenül internetes kapcsolat az applikáció használatához. És a nehezen megközelíthető helyszíneken is pontosabb bejelentést tesz lehetővé a szoftver.

Solymár Károly Balázs az MTI kérdésére közölte: 250 millió forintot fordítottak az app kifejlesztésére, valamint a teljes háttér hardver és szoftver igényére. Ezeket a felhasználók ugyan nem látják. De például a kormányhivatalok azt használják. Azon keresztül továbbítják az információkat többek között a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, hogy merre van az adott illegális lerakó. És milyen jellegű hulladékok vannak ott.

A sajtótájékoztatón bemutatták az alkalmazás használatát, amelynek keretében a Magyar Közút tatabányai mérnökségének munkatársai összegyűjtötték a helyszínen talált illegális hulladékot – írja az MTI.