Orbán: Győztünk!

orbán győztünk

Orbán Viktor azzal kezdte győzelmi beszédét, hogy talán még soha sem néztünk ki olyan jól mint ma este. „Hatalmas győzelmet arattunk” – mondta.

Akkora győzelmet, hogy Brüsszelben is látják. „Jó mulatság, férfimunka volt.” A kormányfő mindenkinek megköszönte a támogatását és munkáját. Külön köszöntötte a határon túli magyarokat és megköszönte segítségüket, mert így újabb esélyt kaptunk, hogy segíthessünk nekik. A kárpátaljai magyarokat arról biztosította, hogy számíthatnak az anyaországra. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat.

hirdetés

Minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség. „Ma este van is mire szerénynek lenni.”
Kitért arra, hogy százezer önkéntes is segítette a kampányt, nem droidok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek.

hirdetés

„A ma estével a győzelem szinte minden lehetőségét kimerítettük” – jelentette ki. Orbán Viktor felsorolta, hogy a régi kétfordulós választási rendszerben is győztek, 2014-ben, amikor az ellenzék egyesével állt ki, 2018-ban amikor részlegesen összefogtak és most is, hogy teljesen összeálltak.

A ma este a szív győzelme, azért győztünk, mert van egy közös szenvedélyünk: Magyarország – mondta. A kormányfő beszélt arról is, hogy óriási nemzetközi hálózat mozdult meg ellenünk, de „kidobott pénz volt minden fillér” amit a magyar baloldalnak adtak.

Ez volt Soros György legrosszabb befektetése. Most kellett a legnagyobb túlerővel küzdeni: a hazai és nemzetközi baloldal, a brüsszeli bürokraták, a teljes Soros-birodalom, a fősodratú média és a végén még az ukrán elnök is.

Orbán Viktor elmondta: Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen, megvédtük a békét és a biztonságot és Magyarország függetlenségét. Arra is emlékeztetett, hogy nemcsak ellenfeleink vannak a nemzetközi térben, hanem barátaink is, akik segítettek bennünket. Ez az ő győzelmük is, és az egész világ láthatta, hogy a kereszténydemokrata, konzervatív-polgári és a hazafias politika győzött. Ezt üzenjük Európának, ez nem a múlt, hanem a jövő.

A világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat és számunkra mindig Magyarország lesz az első. „A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét Orbán Viktor.

 


hirado.hu