Emmanuel Macron francia államfő hétfőn jelezte, hogy támogatna újabb uniós szankciókat Oroszországgal szemben, beleértve az energiaembargót is, a Kijev melletti Bucsában elkövetett vérengzés miatt.
„Ami Bucsában történt az újabb szankciókat és nagyon egyértelmű intézkedéseket követel” – mondta a francia elnök a France Inter francia közrádióban. „Össze fogjuk hangolni a fellépést európai partnereinkkel, elsősorban Németországgal” – tette hozzá Emmanuel Macron, egyéni szankciókat, valamint az orosz „szént és kőolajat” érintő intézkedéseket említve.
„Azzal, ami most történik, mégpedig Mariupolban, muszáj jelzést küldeni, hogy mi a közös méltóságunkat és az értékeinket védjük” – hangsúlyozta a francia elnök. Emmanuel Macron megerősítette azt, amit vasárnapi Twitter-üzenetében írt, miszerint „nagyon megdöbbentették az elfogadhatatlan képek”, amelyek Bucsából érkeztek, s amelyeket „a leghatározottabban el kell ítélni”.
„A háborús bűncselekményeknek nagyon egyértelmű jelei vannak, és több-többé kevésbé egyértelmű, hogy az orosz hadsereg járt ebben a kisvárosban, ahol civileket mészároltak le” – mondta Emmanuel Macron. „A nemzetközi igazságszolgáltatásnak kell lépnie. Felelniük kell azoknak, akik ezeket a bűntetteket elkövették, mert nem lehetséges béke igazságszolgáltatás nélkül” – hívta fel a figyelmet.
Az ukrán hatóságok vasárnap Kijev környékén készült fényképeket és videófelvételeket tettek közzé, amelyeken számos, utcán fekvő, civil ruhás ember holtteste látható. Hivatalos közlések szerint Bucsában tömegsírra is bukkantak, legkevesebb 330 férfi holttestet találtak. Az orosz kormány ukrán szélsőségesek provokációjának minősítette a történteket.
MTI