Herczeg Tamás folytathatja munkáját az országgyűlésben

Herczeg Tamás Herczeg Tamás / Fotó: Körös Hírcentrum

Folytathatja az országgyűlési képviselői munkát Herczeg Tamás, aki Békés megye 1. számú választókerületéből került ki győztesül április 3-án.

Mint azt a mai napon tartott sajtótájékoztatón elmondta, némiképp számára is meglepő eredmény született. Olyan közvélemény-kutatásokról tudtak, amelyek nagyarányú kormánypárti győzelmet vetítettek elő, de hogy ilyen mértékű legyen, arra a döntő többségük nem számított. Meglepődve tapasztalta azt is, hogy 10% különbség alakult ki közte és a második helyezett, Stummer János között.

hirdetés

„Az a 4 éves munka amit én végeztem a választókerületben, annak talán valamiféle elismertsége szükséges, hogy legyen, ez járt a fejemben” – mondta. „A köszönet minden választópolgárnak szól, aki elment szavazni, teljesen függetlenül attól, hogy kire szavaztak. Köszönet jár annak a 2-300 embernek is, akik az én sikeres kampányomban részt vettek.”

hirdetés

Herczeg Tamás gratulált a Békés megyei választókerületek győzteseinek, továbbá Sebők Évának is, aki a Momentum listájáról bekerült a parlamentbe. „Neki is eredményes és jó munkát kívánok” – fogalmazott.

Visszatekintve az elmúlt hónapokra közölte: gyakran vetődött fel, hogy a szavazatszámláló bizottsággal résen kell lenni, mert csalni akarnak. „Nem gondolom, hogy bárki is arra gondolna (a szavazatszámlálók közül), hogy szavazatokat meghamisítson. Nagyon sok olyan hangzott el, hogy vigyázni kell, mert csalásra készülnek. Én egyik politikai pártnak a jelöltjéről se gondolom, hogy arra biztatta volna az ő aktivistáit; önkénteseit; szavazatszámlálóit, hogy csaljon. Be is igazolódott, hogy nem történt semmilyen rendkívüli esemény, nem történt csalás” – mondta.

Az országos adatokat tekintve elképesztőnek nevezte azt a kettősséget, amely Magyarországon tapasztalható Budapest és a vidék között. Budapesten ugyanis egyéniben tarolt az ellenzék, ugyanakkor a települési metszetet vizsgálva azt látjuk: minél kisebbek a települések, annál inkább kormánypárti szavazók vannak többségben.

Herczeg Tamás szerint az, hogy ők „jól működtek” Békés megye 1. számú választókerületben, az köszönhető annak, hogy minden települési vezetővel, minden önkormányzattal jó kapcsolatot tartottak fenn. A lehető legtöbb civil szervezettel próbált kapcsolatot tartani és az ő érdekeit is képviselni. Hozzátette: mint ahogy eddig, úgy ezután is minden választópolgárnak az országgyűlési képviselője szeretne lenni.

Újságírói kérdésre Herczeg Tamás közölte, eddig hétszer indult választáson. Ötször önkormányzati képviselőjelöltként, kétszer országgyűlési képviselőjelöltként. Mind a hét alkalommal nyert és a politikai ellenfelei eddig mindig gratuláltak neki. Mint mondta, a politikai kultúra teljesen egyértelmű része ez, Stummer János azonban ezt a gesztust ezidáig nem tette meg felé.