Feloldották Horvátországban a járványügyi korlátozások zömét

Horvátország Fotó: Pixabay

Megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Horvátországban: nem kell oltási igazolást felmutatni az intézményekben és a határátlépésnél, valamint néhány kivétellel védőmaszkot sem kell viselni zárt nyilvános helyeken – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

hirdetés

„Gyakorlatilag péntek éjféltől az összes eddigi korlátozást hatályon kívül helyezzük” – fogalmazott a tárcavezető, amit azzal indokolt, hogy a járványhelyzet kedvezőbb, mint a tavalyi év végén vagy ez év elején volt. „A koronavírus-járvány következményei már nincsenek jelentős hatással az egészségügyi rendszerre” – mutatott rá. Bozinovic hangsúlyozta: a maszk viselése kötelező marad a kórházakban és az egészségügyi-szociális intézményekben, például az idősotthonokban. A határlépésre vonatkozó szabályok is változnak.

hirdetés

Az európai uniós állampolgárok korlátozások nélkül léphetnek be Horvátországba, ez vonatkozik az Ukrajnából érkező menekültekre is. Más, nem uniós állampolgároknak rendelkezniük kell védettségi igazolással, de nem kell többé megindokolniuk jövetelük célját – magyarázta a belügyminiszter.

Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: Horvátországban a felnőtt lakosság 70 százaléka már kapott legalább egy védőoltást, csökkent a kórházban kezelt betegek száma és a járvány is visszavonulóban van. „Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az enyhítések mellett döntöttünk” – fogalmazott. Mindazonáltal figyelmeztetett: a járvány nem ért véget, a vírus még mindig jelen van, különösen az időseknek és az immunhiányos betegeknek kell vigyázniuk, és beoltatniuk magukat a koronavírus ellen.

MTI

hirdetés