Szijjártó: Magyarország nem engedi meg a közvetlen fegyverszállítást Ukrajna felé

szíjártó nato tárgyalás

Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, a NATO külügyminiszterei tanácsülésének második napján tartott sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Szijjártó Péter elmondta: Ukrajna külügyi vezetője “fegyvert, fegyvert, fegyvert”, vagyis a fegyverszállítások növelését kérte a szövetségtől. Megemlítette, hogy a szövetség tanácskozásán most először vettek csendes-óceáni országok külügyminiszterei. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt mondta: az ukrajnai háború újabb szakaszába lépett, és elhúzódó, akár évekig tartó háborús helyzetre kell készülni. A NATO szervezetként viszont most is azt deklarálta, hogy nem résztvevője a konfliktusnak, és nem is szállít fegyvert Ukrajnának – ismertette Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta, a tagállamok abban is egyetértettek: meg kell akadályozni, hogy a háború Ukrajna határain túlterjedjen. Az a kérdés, hogy ez a NATO stratégiájának folytatásával, vagy annak módosításával biztosítható. “Ez nem a mi háborúnk” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: a legfontosabb cél kimaradni a konfliktusból és az, hogy minél előbb béke legyen.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar emberek a vasárnapi országgyűlési választáson minden eddiginél egyértelműbben jelezték, hogy békét és biztonságot akarnak. Márpedig a Magyarországon keresztül történő fegyverszállítás közvetlen biztonsági fenyegetést jelent, és a “nemzeti döntés” – vagyis az április 3-i választás eredménye alapján Magyarország nem engedi meg a közvetlen fegyverszállítást Ukrajna felé. Ennek köszönhető az is – hangsúlyozta a miniszter -, hogy a vöröskereszt Debrecenből, biztonságban tudja koordinálja a humanitárius feladatokat.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a tanácskozáson több eredményt is sikerült elérni. Az Oroszországgal szembeni szankciók nem fogják érinteni a kőolaj- és földgáz-szállításokat. A jelenlegi állás szerint ez a nyugat-balkáni országokba irányuló szállításokra is igaz – ismertette. Továbbá – a paksi atomerőmű működése szempontjából kiemelten fontos – nukleáris energia előállításához kapcsolódó tevékenység is mentesül a szankciók alól – közölte Szijjártó Péter.


MTI

hirdetés