VIDEÓ: Karambolozó kamionok okoztak 9 órás pályazárat az M4-esen

kamionos baleset

A Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája rögzítette, ahogy múlt pénteken az M4-es autóúton, Abony térségében az egyik lehajtón túlment egy kamionos, utána megállt és lassan elkezdett visszatolatni. Sokan ki tudták kerülni, de jött egy másik kamion, ami gyakorlatilag fékezés nélkül becsapódott a szabálytalanul közlekedő, tolató járműbe. A kamionos tolongás további autósokat is újabb veszélyes manőverekbe sodort és 9 órás pályazárat eredményezett. A Magyar Közút az eset kapcsán ismét arra kér minden közlekedőt, hogy ilyen esetben semmiképpen se a tolatást válasszák.

A balesetben a becsapódó kamion vezetőfülkéje szinte felismerhetetlenségig roncsolódott, a helyszíni képek alapján ugyanakkor csodával határos módon a vezető könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Azonban a karambolozó kamionok így is teljes egészében elfoglalták a pályát. A közútkezelő szolnoki és ceglédi mérnökségének szakemberei, valamint a rendőrség a helyszínre érkezve a szükséges előjelzéseket kihelyezték és megkezdődhetett a műszaki mentés.

hirdetés

A baleset 13 óra előtt történt és csak nem sokkal 22 óra előtt fejeződhetett be a roncsok elszállítása és a törmelékek, valamint a kiömlő rakomány, több tonnányi napraforgómag eltakarítása. Az arra közlekedők szerencsére a pont ott lévő abonyi csomóponton keresztül viszonylag kis kerülővel tudták útjukat folytatni.

A közútkezelő szakemberei újra felhívják a figyelmet, hogy nincs az a helyzet, ami indokolná, hogy ekkora szabálytalanságot vállaljon be valaki egy autópályán. A hazai gyorsforgalmi hálózaton sűrűn találhatóak csomópontok, amelyeken keresztül kis kerülővel, biztonságosan, másokat nem veszélyeztetve tudják a megfelelő irányban folytatni útjukat a közlekedők. Továbbá ez az eset is mutatja, mennyire fontos, hogy mindig óvatosan, az utat, a forgalmat figyelve közlekedjünk, nemcsak magunk, hanem a többi közlekedő biztonsága érdekében is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés