Közel 2500 ittasság ellenőrzést végeztek a rendőrök egy hét alatt Békés megyében

jogosítvány Kiemelt kép illusztráció! Fotó: Police.hu

Az ittas járművezetés jelentős baleseti kockázat, ezért a rendőrök folyamatosan igyekeznek kiszűrni a forgalomból azokat, akik alkoholfogyasztás után ülnek volán mögé.

Békés megyében az év 22. hetében, 2022. május 30. és június 5. között közel 2500 járművezetőt szondáztattak meg, közülük 15-nél merült fel a gyanúja annak, hogy ittasan vezettek. Ráadásul kilencen gépi meghajtású járművel indultak el úgy, hogy előtte szeszes italt ittak.

hirdetés

Volt, akit tábla, illetve fa kényszerített megállásra. Ez a baleset Vésztőn történt 2022. június 4-én 0 óra 30 perc körül. A személygépkocsiban ketten ültek, a vezető és az utas sem sérült meg. Mindketten kiszálltak a kocsiból, levették róla a rendszámot és elmentek a helyszínről. A rendőrök 10 perc alatt megtalálták őket és az autó vezetőjét előállították. A 19 éves fiatalembernek nincs vezetői engedélye és a gyanú szerint ittasan vezetett, így szabálysértési és büntetőeljárás is indult ellene.

Mezőkovácsházán egy kerékpáros szenvedett ittasan balesetet. Egy kereszteződésben nem adott neki elsőbbséget egy autós, így összeütköztek és a férfi könnyebben megsérült.

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy ittasan ne induljanak el, ne vezessenek! Az alkoholos befolyásoltság növeli a baleseti kockázatot, hiszen az ittas ember másként érzékeli a körülötte lévő és történő dolgokat. Akár még vétlenül is szenvedhet olyan balesetet, amit józanul, ha időben látja, hogy más szabálytalankodik, és megfelelően reagál, el tudott volna kerülni. Közlekedjenek szabályosan, figyelmesen, vigyázzanak magukra, utasaikra és közlekedő partnereikre is!

Police.hu