Matteo Salvini: a tűzszünet minden európai tagállamnak nemzeti érdeke

Az európai országok nemzeti érdekének nevezte az Ukrajna és Oroszország közötti tűzszünet elérését a növekvő energia- és élelmiszerárak miatt Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, aki a társadalmi-gazdasági válság veszélyéről, valamint a Fidesszel való szövetségről beszélt a külföldi tudósítóknak Rómában kedden.

Salvini kijelentette, hogy a háború emelte meg a nyersanyagok árát, az energiáét éppúgy, mint a tejét, kenyérét, húsét. Az olaszok máris „áldozatokat” hoznak, és ha a háború tovább tart, annak katasztrofális következményei lesznek – szögezte le. „Ezért minden európai tagállam, köztük Olaszország nemzeti érdeke a tűzszünet minél gyorsabb elérése” – hangsúlyozta a kormánypárti Liga elnöke, aki a külföldi tudósítók szövetségében válaszolt az újságírók kérdéseire.

hirdetés

Elmondta, hogy az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan egyeztetett Oroszország és Ukrajna római nagykövetével. Cáfolta azokat a korábbi sajtóhíreket, miszerint a moszkvai és az ankarai kormány tagjaival tárgyalna. Kifejtette, hogy nem áll szándékában megkerülni a római kormány diplomáciai csatornáit, de pártvezetőként és volt belügyminiszterként a békén dolgozik. Kijelentette: NATO-tagságával párhuzamosan Rómának a párbeszédért kell tennie.

A politikus megjegyezte, hogy a Nyugat szorgalmazta békefolyamatok kudarca már bebizonyosodott Afganisztánban és Líbiában is. Úgy vélekedett, hogy az ukrán-orosz béketárgyalások ideális helyszíne a Vatikán lehetne, vagy legalábbis a Szentszék garanciát vállalhatna a béketárgyalásokért. Hozzátette: nem működnek jól a szankciók, „ha végül azt büntetik, aki szankcionálni akar”. Ami Ukrajna esetleges EU-csatlakozását illeti, Matteo Salvini rámutatott, hogy számos más ország, közöttük Szerbiát és Albániát említette, több, mint tíz éve vár ugyanarra.

A Liga vezetője úgy vélte, a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormány a 2023-ban tavasszal rendezendő parlamenti választásokig a helyén marad. Kifejtette, hogy a jobboldali Ligának nem könnyű közösen kormányoznia a baloldali erőkkel, amelyek a választásokig még keresztül akarják vinni a vagyonadó bevezetését, a drogliberalizálást, az Olaszországban született bevándorló-gyerekek automatikus olasz állampolgárságát, valamint a homofóbia-ellenes törvénycsomagot, amely a Liga szerint a genderkultúra terjesztését szolgálja.

Salvini azt mondta: a következő választásokat „a jobbközép nyeri, és a Liga lesz a jobbközép koalíció legnagyobb ereje”. Hozzátette, ha a szövetséges Georgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) kap több szavazatot, akkor az FdI nevez meg miniszterelnököt. Emlékeztetett arra, hogy a június 12-i helyhatósági választás előzetes belpolitikai tesztnek számít.

Matteo Salvini aggodalmát fejezte ki a következő hónapokban szerinte növekvő feszültség miatt: „szeptembertől nehéz időszakot jósolok, társadalmi, gazdasági válság veszélyével” – mondta. Hozzátette, hogy ennek elkerülésére a politikának a munkahelyekért, a nyugdíjakért kell tennie, az adóterhek csökkentésével.

A Liga vezetője úgy vélte, a jobbközépnek nagyobb bátorsággal és erősebb identitással kell fellépnie Európában. „Az európai jobbközép három részre oszlik az Európai Parlamentben, jobb lenne, ha egységes lenne, új jobbközép frakció kell az Európai Parlamentben” – fogalmazott. „Továbbra is célom, hogy Orbán Viktorral közös európai jobbközép pártcsaládot hozzunk létre, annál is inkább, mivel az Európai Néppárt a történetében még soha nem volt ennyire gyenge és ennyire kevés országban kormányon, mint jelenleg” – jelentette ki.

A migrációra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy nyáron a bevándorlók érkezésének növekedése várható. „Az emberkereskedők már félig leeresztett gumicsónakokra teszik fel a csoportokat, tengerre érve úgyis a civilhajók felveszik őket a fedélzetükre, s minél több a Földközi-tengeren az NGO (nem kormányzati szervezet), annál több a veszélybe sodort ember, nem mentésről van itt szó, hanem szervezett utakról” – mondta Matteo Salvini.

Hozzátette, hogy amikor 2018-ban és 2019-ben ő volt az olasz belügyminiszter, akkor minimálisra csökkent az eltűnt és a halott migránsok száma. Elmondta, hogy csütörtökön a milánói bíróságon a Sea Watch nevű német civilhajó egykori kapitánya, Carole Rackete indította perben kell megjelennie, Rackete ugyanis aki rágalmazással vádolta meg őt.