Az európai fiatalokhoz még mindig sok hamis termék és illegális online tartalom jut el – közölte az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (European Union Intellectual Property Office, EUIPO).
A szervezet megkeresésére az európai fiatalok 37 százaléka választolt úgy, hogy az elmúlt évben vásárolt hamisított terméket, 40 százalékuk pedig fogyasztott illegális online tartalmat. A korábbi adatokkal összehasonlítva nőtt az arányuk, bár országonként jelentős az eltérés. Görögországban a megkérdezett fiatalok 62 százaléka vett szándékosan legalább egy hamis terméket, Csehországban mindössze 24 százalék.
Ez is érdekelheti
Ötből négyen fennakadtak a drogteszten MezőberénybenMagyarországon kalóztartalmat 65 százalék egyáltalán nem vett igénybe, és csupán 17 százalék azok aránya, akik szándékosan ilyet választottak. Közülük 75 százalék filmeket, 62 százalékuk sorozatokat, 61 százalékuk szoftvereket keresett a világhálón. A zenék, videójátékok, e-könyvek részesedése szintén jelentős, de nem éri el az 50 százalékot. Hamis terméket arányaiban körülbelül ugyanannyi magyar fiatal vett, mint amennyi az európai átlag. A legtöbben ruhát és cipőt vásároltak.
A közlemény az illegális tartalmak és termékek népszerűségét a kedvezőbb árral és jobb elérhetőséggel magyarázza. A család, a barátok, az ismerősök viselkedése szintén befolyásolhatja a fogyasztási szokásokat, miként az is, ha valakit nem érdekel, milyen forrásból elégíti ki az igényeit. Minden tizedik válaszadó véleményvezérek vagy híres emberek ajánlásait is említette.
A felmérést készítő szervezet ugyanakkor üdvözölte, hogy a kibercsalás és az internetes fenyegetések kockázatait a fiatalok visszatartó körülményként említették. Az adatok alapján a környezetet és a társadalmat érintő kedvezőtlen következményekre szintén egyre többen figyelnek. Az EUIPO 2022-es elemzése az EU 27 uniós tagállamára terjedt ki. A februári felmérésben több mint 22 ezer, 15 és 24 év közötti fiatal vett részt.
MTI