Gabonatábla, száraz fű, szalmabálák, tarló és több elhagyatott tanyaépület égett szombat délután Kardos és Csabacsűd között, a 44-es út közelében – számolt be a katasztrófavédelem.
A közel tíz focipálya kiterjedésben égő száraz fűről és gabonatábláról a tűz belekapott a közeli fás területekbe és több elhagyatott tanyaépületbe. A tűz, veszélyt jelentett a környező tanyákra, gabonatáblákra és egy közeli gazdaságban tárolt több köbméteres gáztartályra.
A helyszínre nagy erőkkel riasztott szarvasi, gyulai, békéscsabai, mezőberényi, szeghalmi, orosházi, szentesi és mezőkovácsházi hivatásos tűzoltók a Békés megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, több irányból tizenhárom vízsugár, három erőgép és kéziszerszámok segítségével a tüzet eloltották, majd a területet átvizsgálták. Az esethez ötös kiemelt fokozatban tizenhárom jármű került leriasztásra, így a területen összesen hatvan tűzoltó vett részt az oltási munkálatokban.
A tűzeset környezetében a Békés megyei katasztrófavédelmi mobil labor több helyszínen is méréseket végzett. Emberre veszélyt jelentő mennyiségben mérgező anyag nem volt kimutatható, lakosságvédelmi intézkedésekre nem került sor. A lángok eloltása és a tűz továbbterjedésének megakadályozása közel hét órát vett igénybe, a tűzeset során személyi sérülés nem történt.
![brutális tűz Kardos és Csabacsűd között](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2022/07/62c2e90be223f4.92996958.jpeg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2022/07/62c2e905329203.25491620.jpeg)
![brutális tűz Kardos és Csabacsűd között](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2022/07/62c2e9098b8749.00549947.jpeg)
![](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2022/07/62c2e9067dc018.08335439.jpeg)
![brutális tűz Kardos és Csabacsűd között](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2022/07/62c2e908034356.59598958.jpeg)
![brutális tűz Kardos és Csabacsűd között](https://koroshircentrum.hu/wp-content/uploads/2022/07/62c2e908b9d802.02161259.jpeg)