Tovább emelkedik a rendőrök és a katonák bére, valamint megállapították a határvadászok bérét is – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az elhúzódó háború és a déli határon erősen fokozódó migrációs nyomás miatt a kormány az ország védelmének megerősítéséről döntött. Most Magyarország biztonsága az első, és azoknak a rendőröknek, katonáknak és határvadászoknak a megbecsülése, akik a magyar emberek védelmét választják hivatásuknak – fogalmaztak. Hozzátették: a kormány ezért tovább emeli a rendőrök és a katonák bérét, valamint megállapította a határvadászok bérét is.
A rendőrök és katonák újabb béremelése két lépcsőben valósul meg: idén szeptemberben, majd 2024 januárjában. A legutóbbi béremelés januárban történt, akkor tíz százalékkal nőtt az rendőrök és katonák illetménye, majd februárban hat havi fegyverpénzt is kaptak, amellyel a kormány a járvány elleni védekezésért és a határvédelemért tett szolgálataikat ismerte el – emlékeztettek.
A kormány mostani döntése értelmében a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjai illetménye átlagosan bruttó 116 916 forinttal emelkedik az első ütemben. A hivatásos béremelés első része szeptember 1-jével lép életbe, a fennmaradó 2024 január 1-jével.
A mostani emelés a tiszthelyettesi állománynál átlagosan 30-44 százalék közötti, a tiszteknél átlagosan 18-25 százalékos bérfejlesztést jelent. A jelentős változást jól érzékelteti a pályakezdő illetmények növekedése, hiszen 2022 szeptember 1-jével a tiszthelyettesek az eddigi 267 000 forint helyett 384 000 forintos, a pályakezdő tisztek az eddigi 393 000 forint helyett 510 000 forintos illetménnyel kezdhetik meg pályafutásukat – ismertették.
Tájékoztattak arról is, hogy nem csak a rendőrök, hanem a katonák bére is tovább nő. A katonák újabb béremelése – a rendőrökhöz hasonlóan – két lépcsőben valósul meg, idén szeptembertől, majd 2024 januárjától jelentős illetményemelésben részesülnek. Azt írták: 2022-ben a hivatásos, a szerződéses és a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák illetményének megemelésére mintegy 11,2 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. 2023-ban az emelés megtartása érdekében biztosított lesz 49,1 milliárd forint keretösszeg, majd 2024 januárjától az illetményemelésre további 32,8 milliárd forint keretösszeget terveznek be.
Ez azt jelenti, hogy egy kezdő közkatona jelenlegi 280 343 forintos illetménye szeptembertől 399 180 forintra, 2024 januárjától 439 098 forintra, míg egy kezdő őrmester illetménye a jelenlegi 375 064 forintról szeptembertől 421 834 forintra, 2024 januárjától 509 287 forintra emelkedik.
Közölték: a katonákra most a háborúval járó biztonsági kockázatok miatt a honvédelemben van szükség. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elrendelte a Magyar Honvédség harcképessége, reagálóképessége, vezetési rendje készenlétbe helyezésével kapcsolatos egyes előkészítő feladatokat, ennek keretében a tervezettnél több gyakorlatot hajtanak végre. Emellett a kormány folytatja a haderő-fejlesztését és létrehozta a Honvédelmi Alapot – tették hozzá. Kiemelték: szintén az ország biztonságának megerősítésére létrejön a Határvadász Ezred, amelynek kifejezetten a határvédelem és az illegális migráció elleni védekezés a feladata.
A közlemény szerint a déli határ felé irányuló illegális migráció folyamatos, sőt egyre növekszik. A migránsok egyre szervezettebb és erőszakosabb módszerekkel próbálnak bejutni az országba. A háború miatt minden eddiginél nagyobb migrációs hullámokra is fel kell készülni – jelezték. Arról is beszámoltak, hogy a határőrizeti feladatok ellátására a Készenléti Rendőrség keretein belül létrejön a Határvadász Ezred, amely a tervek szerint négyezer fős lesz, az állomány feltöltése folyamatosan történik majd. A határvadászok kiképzést kapnak, vizsgát és esküt kell tenniük és új, önálló szerződéses jogviszonyban három éves határozott időtartamra szerződtetik őket.
A határvadászok rendőri jogosítványokat kapnak az illegális migránsokkal szembeni fellépésre, fegyverviselésre és rendészeti eszközök alkalmazására jogosultak, továbbá igazoltatnak, elfoghatnak és előállíthatnak, idegenrendészeti intézkedést tehetnek, kép- és hangfelvételeket készíthetnek – írták.
A határvadászra a rendvédelmi hivatásos állomány más tagjaihoz hasonló jogosultságok érvényesek, a feladataik ellátásához szükséges képzés időtartama alatt 300 000 forint illetményre jogosultak, a határvadász feladatok tényleges megkezdését követően pedig megközelítőleg 400 000 forint illetményre számíthatnak – közölték. A KTK tájékoztatása szerint az újabb rendvédelmi és honvédelmi béremelésre és a határvadászokra idén összesen közel 52 milliárd forintot biztosít a kormány.