Lopás miatt intézkedtek a rendőrök Szeghalmon

idős, rendőrség, kék, Gyulán, gyulai Illusztráció: Körös Hírcentrum

Lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés gyanúja miatt történt rendőri intézkedés.

Lopás miatt intézkedtek 2022. augusztus 26-án a Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei. A gyanú szerint 12 óra 30 perc és 13 óra közötti időben egy szeghalmi férfi, amíg a szomszédja nem tartózkodott otthon, pénzt lopott onnan. A 34 éves férfi a nyitva hagyott bejárati ajtón jutott be, a több tízezer forintot pedig a szintén nyitott melléképületből vitte el. A bejelentés után a rendőrök elfogták a férfit és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Az ellopott pénz egy részét megtalálták és visszaadták a tulajdonosának.

hirdetés

A gyulai közúti határátkelőhelyen, 2022. augusztus 26-án 20 óra 45 perc körül egy román állampolgárságú férfi belépésre jelentkezett egy román honosságú teherautóval. Az ellenőrzést végző rendőrök megállapították, hogy a tehergépkocsi hátuljára egy másik járműre kiadott hatósági jelzés van felhelyezve. A Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói a 49 éves román sofőrt egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsítják.

Vésztőn, a Báthori utcában 2022. augusztus 26-án 22 óra 15 perc körül ellenőriztek a rendőrök egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az autón egy másik kocsira kiadott német honosságú rendszám volt. A 24 éves vésztői férfi ellen a rendőrjárőrök egyedi azonosító jellel visszaélés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek.

Police.hu