Grossi: láthatóan többször károsodott a zaporizzsjai atomerőmű

Az orosz megszállás alá került zaporizzsjai atomerőmű láthatóan többször is megsérült – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója pénteken a Reuters jelentése szerint, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.

A nemzetközi szervezet vezetője – aki küldöttség élén csütörtökön tett látogatást a nukleáris létesítményben – hangsúlyozta, hogy “ez tarthatatlan”. Hozzátette, hogy az atomerőműben tartózkodása alatt “kényelmetlenül közelről” hallatszott a harc zaj. “Voltak pillanatok, úgy kétszer-háromszor, amikor nyilvánvaló volt, hogy nehézfegyverekkel, aknavetőkkel tüzelnek. Tényleg nagyon zavaró volt, mondhatom, mindannyiunk számára” – fogalmazott Rossi.

A NAÜ-igazgató a Twitteren közzétett videójában ismét megerősítette, hogy csapata továbbra is jelen lesz a zaporizzsjai atomerőműben. “Épp most fejeztem be az első áttekintést azokról a kulcsfontosságú területekről, amelyeket a létesítmény első megközelítése során látni akartunk. Természetesen itt még sok a tennivaló. A csapatom marad. És ami a legfontosabb, gondoskodunk a hosszú távú jelenlétről” – hangoztatta Grossi. A NAÜ-ellenőrök többsége – köztük Gross – csütörtöki látogatása után elhagyta az atomerőművet. A szervezet öt szakértője maradt a létesítményben.

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat pénteken a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy az oroszok “hazudnak, manipulálják és elferdítik a zaporizzsjai atomerőmű valós helyzetét, és csak a nekik kedvező információkat terjesztik a NAÜ-misszió látogatásáról”.

“Az orosz megszállók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség missziója ne ismerkedhessen meg a zaporozsjei atomerőmű valós helyzetével” – szögezte le a vállalat. Emlékeztetett arra, hogy az erőműben túlnyomó többségben csak az orosz propaganda-média képviselői lehettek jelen a NAÜ-küldöttség látogatásakor, az oroszok nem engedték be az ukrán és külföldi újságírókkal érkező buszokat.

“Ezenkívül a megszállók hazudnak az atomerőmű infrastruktúráját ért ágyúzásokról, a keletkezett károkról, és előre láthatóan az ukrán fegyveres erőket hibáztatják mindezért” – figyelmeztetett az Enerhoatom. Hozzátette, hogy az orosz katonai teherautókat, amelyek minden tűzbiztonsági előírást megsértve vannak az erőműben, az oroszok “vegyvédelmi csapatok” felszereléseként mutatták be a NAÜ szakértőinek.

“Ráadásul a megszállók nem engedték be a missziót az erőmű krízisközpontjába, és elrejtették az ott tartózkodó orosz katonákat a NAÜ-misszió szeme elől” – írta a vállalat. Megjegyezte, hogy az oroszok a NAÜ-missziónak egy előre megrendezett “műsort” mutattak be, amelyben “Enerhodar lakói panaszkodnak az ukrán fegyveres erők állítólagos ágyúzása miatt”. Eközben “elhallgattatták a mobilkommunikációt és az internetet Enerhodarban, hogy megakadályozzák az atomerőműről és a városról készült fényképek, videó- és műholdas felvételek nyilvánosságra kerülését. Az orosz és az ukrán fél hetek óta egymást vádolja a nukleáris létesítmény és az annak helyet ad Enerhodar város lövetésével.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó a Telegramon arról adott hírt, hogy az elmúlt napban négy polgári lakos vesztette életét és tíz sérült meg a régiót ért orosz tüzérségi támadásokban. Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó közölte, hogy az orosz erők éjszaka Sz-300-as típusú rakéták csapásaival tönkretették a Lokomotiv nevű sportkomplexum épületét Harkivban.

“Ez az sportaréna, ahol +aranyhalaink+, a szinkronúszás bajnokai edzettek. Különböző sportágak világsztárjai, olimpiai játékok győztesei léptek fel e falak között” – írta. Kifejtette, hogy megsemmisült az uszoda, a modern bokszklub, amely ünnepélyesen csak ez év februárjában nyílt meg. Az ukrán déli parancsnokság arról számolt be, hogy az ukrán erők délen megsemmisítettek öt orosz lőszerraktárt a herszoni és a mikolajivi régiókban, az előbbi megyében eltaláltak egy drónirányító központot és egy kompátkelőt is.

A hadifoglyokkal való bánásmódot koordináló ukrán parancsnokság közölte, hogy újabb 14 ukrán katonát szabadítottak ki orosz fogságból egy Donyeck megyében végrehajtott fogolycserével. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy cserébe hány orosz foglyot adtak át. Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése alapján eddig 48 700 orosz katona halt meg Ukrajnában, az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 2009 harckocsit és 1126 tüzérségi fegyvert.