Információs előadásokat tartott a Nemzetközi Visegrádi Alap Szegeden és Kecskeméten

Nemzetközi Visegrádi Alap

A Nemzetközi Visegrádi Alap a működésének 22 éve alatt mintegy 110 millió eurót költött hatezer nagyprojektje és háromezer egyéni projektje finanszírozására a térség több mint 600 településén.

A legutóbbi találkozón az alap által kínált pályázati lehetőségek bemutatása mellett – mint a nemzetközi projekt támogatások, ösztöndíjprogramok, művészeti rezidenciák, ifjúsági cserék – gyakorlati tippek is elhangzottak. Szikszai Csaba, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara külgazdasági osztályvezetője elmondta, a rendezvény után lehetőség nyílt rövid konzultációra a visegrádi alap munkatársaival a jövő projektötleteiről.

hirdetés

A Nemzetközi Visegrádi Alap számos pályázati forrása közül a kamara számára a Strategic Grants nevű, 12-36 hónap futamidejű pályázatai a legérdekesebbek. Itt alapfeltétel, hogy a V4 országok mindegyikéből legalább egy-egy partner vegyen részt a közös munkában.

Ugyancsak figyelemreméltó intézkedéscsomag az Ifjúsági kihívások és perspektívák a Visegrádi régióban című. Ennek keretén belül a koronavírus utáni gazdaságépítés a fő téma, illetve valószínűleg ebbe illeszkedik majd az ukrajnai háború utáni újraépítés témája is. Ezek előkészítése a közeljövő feladata lesz, aminek része a megfelelő projektpartnerek megtalálása.

 

Forrás: Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara