Rutte: Putyin pánikol, mert azt látja, hogy Ukrajna kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen

Vlagyimir Putyin orosz elnök pánikba esett, mert azt látja, hogy Ukrajna nyugati segítséggel kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök szerdán Hágában a parlament ülésén.

hirdetés

Rutte véleménye szerint nem növekszik az Oroszország felől érkező veszély, mert Moszkvának sem érdeke, hogy „érdekes eszközökhöz nyúljon”. A holland kormányfő azt mondta, most hidegvérre van szükség, azonban éberségre hívta fel a figyelmet. „Tény, hogy az oroszok egy Magyarország méretű területet foglaltak el Ukrajnában. Ennek biztosan nincs vége. Óvatosnak kell maradnunk, és továbbra is támogatnunk kell Kijevet” – hívta fel a figyelmet.

hirdetés

Az NlTimes hírportál tudósítása szerint Ruttét hidegen hagyták a nukleáris erő esetleges bevetésére utaló orosz kijelentések. Véleménye szerint „ez csak egyfajta retorika, amilyet egyre gyakrabban hallani”. Azt is hozzátette, úgy véli, „az oroszoknak inkább pihenniük kellene egy keveset”. Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök szerdán hasonlóan reagált, mint a holland miniszterelnök, és nyugalomra szólított fel.

„Úgy gondolom, hogy nyugalomra van szükség. Nem szabad olajat öntenünk a tűzre. Nem szabad indulatból reagálni” – jelentette ki a belga közmédiának nyilatkozva. De Croo szerint a Nyugatot nem lehet megfélemlíteni, „a nukleáris fenyegetés nem újdonság, ezt már Moszkva korábban is bevetette”.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Belgium a konfliktus kezdete óta összesen 55 millió euró értékben küldött fegyvereket Ukrajnának. „Egyértelműnek kell lennünk a hozzáállásunkban, és továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát”- hangsúlyozta.

MTI

hirdetés