Felavatták Kecskeméti Gábor egykori tanár és olimpikon szobrát Békésen

Felavatták Kecskeméti Gábor egykori tanár és olimpikon szobrát Békésen Fotó: Körös Hírcentrum

Az Erzsébet ligetben állítottak emléket az egykori pedagógusnak, kiváló tornásznak szombat délelőtt. A megemlékezésen Izsó Gábor, Békés Város korábbi polgármestere idézte fel Kecskeméti Gábor, egykori díszpolgár emlékét.

hirdetés

A szobor költségének felét Nagy Sándor ajánlotta fel, valamint több, mint 150 adakozónak, a város önkormányzatának és a református egyháznak köszönhetően, közel egy év alatt gyűlt össze a szükséges összeg.  A szobor Békés város első közadakozásból megvalósult szobra, amely a szobrászművész házaspár, Lantos Gyöngyi és Máté István alkotása.

hirdetés

„Egy olyan ember előtt tiszteleg a város, aki nagyon mélyről indulva, árva sorból, saját erejéből, rengeteg munkával küzdötte fel magát olyan példaképpé, akinek most a hálás utókor emléket állít. Akik ismertük őt, tudjuk, hogy soha nem egyezett volna bele abba, hogy őt kiemeljék a közemberek sorából, dicsérjék, kiváltképpen szimbólummá emeljék. (…) Ő nem szavakkal, akarnoksággal, hanem a példa erejével tanított. A hatalmas szorgalom és a munka emelték azzá, amivé lett. Nem véletlen tehát, hogy a sportban és a tanulásban is kiváló fiatalember pontosan a tornát választotta, azt a sportágat, melyben a siker és eredményesség érdekében a legtöbb munkát kell kifejteni” – fogalmazott Izsó Gábor.

Fotó: Körös Hírcentrum

Az emlékművel igyekeznek biztatást adni a mai pedagógusok számára is ahhoz, hogy érdemes ezt a nemes hivatást szívvel, lélekkel folytatni. Ezt a biztatást szeretnék megerősíteni azzal a díjjal, amelyet Kecskeméti Gábor emlékére minden évben, egy arra érdemes békési pedagógus kap meg. A rendezvény a Városi Kulturális Központban folytatódott, ahol a megemlékezést követően kiosztották a Kecskeméti Gábor Díjat.

hirdetés