Figyelmetlenség vezetett súlyos sérüléssel járó közlekedési balesethez Békéscsabán

Fotó: Police.hu

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 29 éves büntetlen előéletű békéscsabai férfi ellen, akinek figyelmetlensége súlyos sérüléssel járó közlekedési balesethez vezetett – tájékoztatta hírportálunkat a Békés Megyei Főügyészség.

A férfi 2022. május 10-én, a kora délutáni órákban egy tehergépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba lakott területén kívül, a 4439-es számú úton, Békéscsaba felől Doboz irányába 60 km/óra sebességgel. Haladása során a járművezető az egyik útszakaszon figyelmét hosszabb időre nem az előtte zajló forgalomra, hanem egy, az úttest mellett álló őzre irányította, így nem észlelte kellő időben, hogy az előtte, vele azonos irányban közlekedő személygépkocsi forgalmi ok – az előtte haladó jármű balra kanyarodása – miatt megállt.

hirdetés

A férfi a késedelmes észlelés után fékezett, ennek ellenére az előtte álló gépkocsi hátuljának ütközött. A baleset következtében a vétlen személygépkocsiban utasként tartózkodó nő súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, köztük csigolyatörtést szenvedett.

A terhelt megszegte a KRESZ 3.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.