Szombaton a felhőkből, vasárnap a napsütésből lesz több

nyugodt, őszi idő, Szeptember, időjárás, ősz, pad Illusztráció: Pixabay

Szombaton sem kell elvetni teljesen a kirándulásokat, habár napsütésből kevés lesz az Időkép előrejelzése szerint.

hirdetés

Reggel még helyenként kisüthet a nap, majd erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben már inkább csak a déli tájakon élvezhetjük a nap sugarait. Délutántól elszórtan, majd északnyugat felől egyre több helyen számíthatunk záporokra, esőre. A délnyugati, nyugati szél többfelé feltámad, helyenként erős lökések kísérik, ami kissé csökkentheti a hőérzetet. Ugyanakkor enyhül, melegszik az idő, reggel fagy nem várható, délutánra a legtöbb helyen 18-24 fokig melegszik a levegő, ennél hűvösebb az északi, északkeleti tájakon lesz.

A csapadék zöme késő este, éjszaka átvonul felettünk, helyenként jelentősebb mennyiséggel, majd vasárnap már alapvetően száraz idő várható. Felszakadozik a felhőzet, többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. A szél veszít erejéből, délután nyugaton, északnyugaton támadhat fel. Érdemes kimozdulni és kihasználni a szép napos, és még enyhe őszi időt. 18-22 fokos maximumokkal számolhatunk, 20 fok alatt csupán az északi részeken marad a hőmérséklet. A jövő hét elején még pár fokot emelkedik a csúcshőmérséklet – írja a portál.

hirdetés