Jótékonysági futóversennyel segítette a Viharsarki Koraszülöttmentőt a Linamar Hungary Zrt. és a BSI Békéscsabai Futónagykövetek

Viharsarki Koraszülöttmentőt segíti a Linamar Hungary Zrt Fotó: Körös Hírcentrum

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a futóversenyt a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány támogatására. A megmérettetést szeptember 24-én tartották, a nevezési díjakból befolyó összeget pedig az adományozásra fordították. Péntek délelőtt 1.243.270 forintot vehetett át jelképesen Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke.

„Ez egy olyan esemény, amely az egész megyében megmozgatja az embereket, és egy rendkívül jó ügy mögé tudtunk beállni ezzel a rendezvénnyel. Idén már 400 nevező volt, akik több, mint 2000 kilométert futottak” – fogalmazott Parászka Tibor, a Linamar Hungary Zrt. humánpolitikai igazgatója.

hirdetés

Az utóbbi verseny a koronavírus miatt online térbe szorult, idén azonban sikerült hibrid formában megvalósítani, így online és helyszínen is lehetett futni.

„Online verseny esetében három napot biztosítottunk a távok teljesítésére. Miután lefutotta a nevező a távját, egy képernyő fotót küldött a futásáról, amely igazolta azt, hogy még a verseny alatt futotta le a választott távot” – fogalmazott Csík Tímea, a Linamar Hungary Zrt. kommunikációs munkatársa.

Az elmúlt 5 évben közel 2000 nevezővel, összesen 3.793.000 Forinttal járult hozzá a Linamar Hungary Zrt. és a BSI Békéscsabai Futónagykövetek a koraszülött és csecsemő mentéshez a régióban.