Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében

Vésztőn, madárinfluenza, Bács-Kiskun, főállatorvos, Magyarország, mentes, Békés, madárinfluenza Kiemelt kép illusztráció! Fotó: Pixabay.com

Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a szervezet pénteken honlapján.

A Nébih laboratóriuma a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta két telepen, Bugacon és Kiskunmajsán, ahol a 450 illetve 800 tömőludat tartottak – közölte a szervezet. A megemelkedett elhullás és a tünetek hívták fel az állattartók figyelmét a vírus jelenlétére – írták. Az állategészségügyi szakemberek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében az állományokat felszámolták. A fertőzött gazdaságok körül három kilométer sugarú védőkörzetet jelöltek ki, valamint megfigyelési körzetet, ez utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére.

hirdetés

A Nébih közölte: az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását 72 órával megelőző kötelező tamponvizsgálat, a szállítás feltétele a kedvező eredmény rendelkezésre állása. A magas kockázatú megyékben – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ismét elrendelték a kötelező zárttartást a baromfitelepeken, a háztáji állománynál pedig erősen ajánlják a baromfi fedett helyen etetését és itatását.

MTI