Időseknek tartott baleset-megelőzési programot a rendőrség Békésben

Időseknek tartott baleset-megelőzési programot Fotó: Police.hu

A tolerancia nemzetközi napja alkalmából időseknek tartott baleset-megelőzési programot a rendőrség Békés megyében.

A Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Gyulai Rendőrkapitányság 2022. november 16-án, Gyulán „Toleranciát az éveknek” címmel tartott baleset-megelőzési témájú rendezvényt időseknek. A program megnyitóján Hudák Pál r. ezredes, rendészeti megyei rendőrfőkapitány-helyettes, a bizottság elnöke köszöntötte a közel száz résztvevőt. Arra kérte őket, hogy a szakemberektől hallottakat adják át a környezetükben élő időseknek, segítsék családtagjaikat, szomszédjaikat, ismerőseiket abban, hogy ők is fel tudják frissíteni KRESZ tudásukat, közlekedési ismereteiket. A szabályok betartásával ugyanis a legtöbb baleset megelőzhető lenne.

hirdetés

Békés megyében 2022-ben október végéig, tehát 10 hónap alatt 391 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ezeknek több mint 30 százalékában voltak érintettek 65 év felettiek, 83 balesetnél pedig ennek a korosztálynak a tagja volt az okozó. Azért is érdemes ezt kiemelni, mert az idősek sokkal sérülékenyebbek. Előfordul, hogy hasonló balesetben súlyosabban megsérülnek, mint a fiatalabbak és nehezebben épülnek fel utána – hangsúlyozta Pardi Ildikó r. alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési csoportvezetője, a bizottság titkára. „Azért vagyunk itt, azért szervezünk ilyen rendezvényt, mert féltjük Önöket” – tette hozzá.

hirdetés

A programon előadást tartott Benkő Mihály, a Közlekedéstudományi Egyesület Békés Megyei Szervezetének Közlekedés Emberi Tényezői szakcsoport elnöke, és Kóra János a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének idősekkel foglalkozó munkatársa is. A Gyula és Sarkad térségéből érkezett idősek amellett, hogy tájékoztatást kaptak a legfőbb baleseti okokról, azok megelőzési lehetőségeiről, a közlekedési szabályokról, egy kvíz játékkal tesztelhették tudásukat. Közben a kérdéseiket is feltehették a szakembereknek, így könnyebben tudták értelmezni és megjegyezni a hallottakat.

Police.hu

hirdetés