Mestervizsgát tettek az autószerelők

Mestervizsgát tettek az autószerelők Fotó: Pintér Vince/BMKIK

Mestervizsgát tettek az autószerelők a minap. A három napos elméleti és gyakorlati megmérettetésen Árgyelán Ákos (Pusztaottlaka), Boros Imre (Békés), Csávás Zsolt Sándor (Békés), Kocsis László Krisztián (Nagyszénás), Liseczki Ferenc (Doboz), Nagy Ádám László (Békés), Szűcs Ákos Balázs (Doboz), Vég Dávid Mihály (Békés) és Vitális Sándor (Orosháza) sikeresen végzett.

hirdetés

180 órás felkészüléssel segítette a Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával képzésen részt vevő mesterjelölteket, illetve volt olyan is, aki teljes egészében saját zsebből fizette a tanulását. Mindenki másért szerette volna megszerezni a mester címet. Csávás Sándor Zsoltnak például vállalkozás elindításához kellett a papír, illetve szívesen sajátította el az újdonságokat.

hirdetés

„A fiatalok közül viszonylag kevesen érdeklődnek az autószerelő szakma iránt. Bízunk benne, hogy az új, duális oktatási rendszer segít, hiszen ez egy nagyon szép hivatás Presztizs, hogy ami munkát elvégzünk, azt elismerik nemcsak szóban, hanem esetleg a közösségi oldalakon is” – mondta Csávás Sándor Zsolt.

Kiss Péter, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston technikum, szakképző iskola tanára, a mestervizsga felkészítő tanfolyamának oktatója volt. Szerinte nem rossz a diákok aránya, csak a Trefortban évente húsz- harminc tanuló végez. Az más kérdés, hogy a fiatalok hosszútávon a szakmában maradnak-e, hiszen az autószerelés helyett idővel sokan sofőrnek állnak vagy éppen külföldre mennek dolgozni. Tény, ebben a szakmában nem lehet elkényelmesedni, itt állandóan tanulni kell, hiszen mindig újabb és újabb technikák bukkannak fel, kerülnek a kocsikba, amit szerelni is tudni kell.

„A duális rendszer nagyon sokat segít, hiszen az ágazati vizsga után már műhelyben dolgozhatnak a tanulók munkaszerződéssel, ráadásul jövedelmet is kapnak. Itt bepillantást kapnak a valódi munkába” – tájékoztatott Kiss Péter.

Volt, aki nemcsak autószerelésből, hanem autóelektronikából is belevágott a mesterképzésbe, sikeresen.

Mestervizsgát tettek az autószerelők
Fotó: Pintér Vince/BMKIK
Fotó: Pintér Vince/BMKIK
Mestervizsgát tettek az autószerelők
Fotó: Pintér Vince/BMKIK
Fotó: Pintér Vince/BMKIK

hirdetés