Herczeg Tamás: Nehéz esztendő volt a 2022-es

kórházi Fotó: Körös Hírcentrum (archív felvétel)

Enyhült a járványhelyzet, majd elkezdődött egy háború, ami ismételten hatással volt az élet minden területére. Ezen faktorok miatt egyértelműen nehéz esztendő volt a tavalyi – kezdte évértékelőjét Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

2021-ben jelentős gazdasági növekedés valósult meg. Ezt követően azonban 2022-ben enyhébb volt ez a növekedés. Többféle mutató is azt tükrözi, hogy az államháztartás az infláció, illetve a hektikus energiaár-változás ellenére rendben van. A választókerülete településeire nagyjából az a jellemző, hogy olyan helyzetben vannak, mint korábban. Tehát a leszakadás nem lett erősebb a korábbinál, ugyanakkor jelentős javulás sem történt.

hirdetés

A megyeszékhely és környezete beruházásai folytatódhattak. Például az a többéves energetikai beruházássorozat, amelyet Békéscsaba valósít meg, jó úton halad. A közösségi közlekedés fejlesztése még egy előttünk álló feladat, ráadásul a geotermikus hőhasznosítás fejlesztését szeretnék a korábban tervezettnél nagyobb volumenben megvalósítani. A történelmi léptékű út- és járdahálózat-fejlesztés lezárult a megyeszékhelyen. Kerékpárutak épültek, a piac szintén jelentős fejlődésen ment keresztül. A kultúra területén a Munkácsy negyed-projekt kiemelten fontos a város életében, ami hasonlóan jó ütemben halad.

A választókerület tekintetében a szabadkígyósi kastély megnyitása, átadása a turizmus fellendítése érdekében volt hatalmas lépés. Emellett a kisebb településeken is számos projekt valósult meg pályázati támogatásokból. A Magyar Falu Program elsősorban kisebb, a helyben lakók életminőségét javító korszerűsítéseket tett és tesz lehetővé. De több olyan támogatás is érkezett, ami a kistelepülések élhetőségét segítette elő, munkahelyteremtéssel, -megtartással. Illetve civil szervezetek akár rendezvények megtartására is nyerhettek forrást, ami a pandémia után jót tett a közösségi életnek.

Az aszály szintén jelentősen megnehezítette a lakosok, kiemelkedően a gazdálkodók életét. Ezen a területen is kezdődtek egyeztetések, zajlottak fórumok. Az öntözés, a csapadék földben tartása egy most már elodázhatatlan témája a megbeszéléseknek – emelte ki a képviselő. Klímavédelmi szempontból is elengedhetetlen a zöld, erdősített területek növelése. Ráadásul az élővilág, állatvilág számára szintén nagyon fontos a fás környezet.

A teljes interjút itt hallhatják: