Február 11-én 17 órától jótékonysági koncertet szervez a Békéscsabai Advent Kórus a Békéscsabai Adventista Imaházban. A rendezvény előzményeiről Hrabovszky Nelli kórusvezetővel, Szöllősi Erzsébettel, a Szent Lázár Alapítvány képviselőjével, továbbá Simon Csabával, a Hetednapi Adventista Egyház békéscsabai gyülekezetének lelkészével beszélgettünk a Körös Hírcentrum stúdiójában.
Néhány évvel ezelőtt a Szent Lázár Alapítvány eldöntötte, hogy szeretnének beszerezni egy Belly Board nevű, betegrögzítő berendezést a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Központja számára. A jó cél érdekében számos program, rendezvény valósult már meg a járványhelyzet ellenére is – árulta el Szöllősi Erzsébet. De civilszervezetek, magánszemélyek, vállalkozások, és önkormányzatok szintén az ügy mellé álltak.
Ez is érdekelheti
Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani november 17–23. közöttA Szent Lázár Alapítvány alapítója egy Hetednapi Adventista gyülekezeti tag volt, illetve a kuratórium legtöbb tagja szintén adventista – emelte ki Simon Csaba lelkész a két szervezet együttműködésével kapcsolatban. A közös munka több szintéren valósul meg, programok tekintetében is. A jótékonysággal összekötött rendezvények örömöt, békességet adnak a résztvevőknek, és a pénznél valami jóval többet az események kedvezményezettjeinek. Jó megélni együtt olyan alkalmakat, amelyek során közösen tudunk tenni akár egy ismeretlenért is – hangsúlyozta a lelkész.
Hrabovszky Nelli kórusvezetőként azt tapasztalta, hogy az ő koncertjeik is közösségi alkalmakat, élményt teremtenek. Úgy látja, hogy a közönség szívesen hallgatja a szép zenét, sok érzelmet vált ki belőlük. Megyeszerte lépnek fel, a tagjaik ugyancsak a megye több településéről érkeznek. Amikor elindult a jótékonysági hangverseny szervezése, első szóra vállalta mindenki a szereplést. A koncert fő tematikája az irgalom, ehhez kapcsolódnak, ezt járják körbe a megnyitó beszédek és a választott zenedarabok.
A teljes interjút itt hallhatják:












