Háza udvarán termesztett kábítószert tartalmazó kendert egy férfi Vésztőn

kábítószert termesztett Vésztőn Fotó: Police.hu

Háza udvarán termesztett kábítószert tartalmazó kendert egy férfi Vésztőn. Amikor megjelentek nála a rendőrök, a tövek egy részét már levágta és azok szárítását is megkezdte. A nyomozók több mint 3 kiló növényt foglalt le tőle. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.

hirdetés

Vésztőn, a háza udvarán termesztett kendert egy férfi. A kábítószert tartalmazó növényeket melegházban magról nevelte fel. A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2022. október 12-én kutatták át a házat és az udvart. Két élő kendertövet és több mint három kilogramm már levágott növényt foglaltak le.

hirdetés

A 43 éves férfinak volt mérlege és növényőrlője is, a gyorsteszt pedig kábítószer-fogyasztást jelzett nála. Kihallgatásán elmondta, hogy a rendőri intézkedés előtt néhány nappal vágta le a tövek egy részét és kezdte meg azok szárítását. Emellett azt állította, hogy nem akart másnak adni a kenderből. A kiszárított növényeket cigarettába szerette volna sodorni, majd elszívni az egészet. A rendőrkapitányság a vésztői férfit kábítószer birtoklása bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A rendőrök igazságügyi szakértővel vizsgáltatták meg a lefoglalt őrlemények, tövek hatóanyag-tartalmát. A vizsgálat eredménye szerint az élő és a szárított növények egyaránt kábítószert tartalmaztak.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az eljárás iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

kábítószert termesztett Vésztőn
Fotó: Police.hu
kábítószert termesztett Vésztőn
Fotó: Police.hu

Police.hu

hirdetés