A költségvetés elfogadása volt a februári közgyűlés legnagyobb feladata

békéscsabai Fotó: Körös Hírcentrum

A napokban tartotta meg idei első soros ülését a békéscsabai képviselő testület. Számos témáról esett szó, például új igazgatót választottak több intézmény élére és elfogadták a város költségvetését is.

hirdetés

A Fidesz-KDNP frakció képviseletében Opauszki Zoltán és Paláncz György tanácsnokok tartották meg a közgyűlés-értékelő sajtótájékoztatót. A költségvetéssel kapcsolatban Opauszki Zoltán kifejtette, hogy a mintegy 26 milliárd forintos főösszeg az új beruházások miatt jelentősen kisebb, mint 2022-ben. Jelentősen javult az önkormányzat gazdasági stressztűrő képessége: a városban működő szervezetek fejleszteni tudtak, kapacitást bővítettek, energetikai korszerűsítések zajlottak – ez mind hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzat maga is jobban le tudja reagálni az újabb nehézségeket.

Paláncz György hozzáfűzte, hogy annak ellenére, hogy milyen mértékű költségekre kell számítania az önkormányzatnak, az önként vállalt feladatokra fordított összeg alig csökkent. A nyüzsgő kulturális élet, a jól működő civil szervezetek, a sportélet, a nyugdíjasok számára szervezett programok mind részei egy városnak.

A bánya-tavak fejlesztési lehetőségeiről ugyancsak tanácskoztak a képviselők. Elkészült az a hidrológiai tanulmány, amely szerint a tavak hosszútávú vízutánpótlása mind felszíni, mind felszín alatti vizek felhasználásával megoldható. A területen zajló bányászati tevékenység az elkövetkezendő 50 évben továbbra is folytatható. Mivel a tulajdonjogok jelenleg rendezetlenek, fejlesztési elképzeléseket megfogalmazni egyelőre a kizárólag önkormányzati tulajdonú, közel 21 hektár nagyságú területeken lehet. Szelíd, zöldturisztikai, rekreációs célú fejlesztésekben gondolkodik az önkormányzat.

A Békéscsaba közigazgatási területén lévő dűlők elnevezése szintén szerepelt az előterjesztések között. Történelmi adósság a város lakossága felé a dűlőutak elnevezése – fogalmazott Opauszki Zoltán. Mindemellett ez az intézkedés megkönnyítené a mentők, tűzoltók dolgát is egy tanya megtalálásában. A külterületen élők számára is biztosítani kell azokat a lehetőségeket, amiket például a belvárosban élők számára.

A felnőtt háziorvosi körzetekkel kapcsolatban elhangzott, hogy dr. Buki Mária hamarosan nyugdíjba vonul. Ezzel egyidejűleg a doktornő arról is tájékoztatta a testületet, hogy dr. Barabás Zsolt megvásárolná és átvenné a praxist. Az elhunyt dr. Ferenczi Attila praxisa iránt is többen érdeklődtek már.

Az önkormányzat saját cégei költségvetései szintén elkészültek – emelte ki Paláncz György. Mindegyik esetében a takarékosságra, és a lehetőségekhez mérten maximális tevékenységnyújtásra törekedtek. Az energiaárak emelkedésével kapcsolatban megosztotta, hogy adódott egy olyan lehetőség a villamosenergia árának fixálásával kapcsolatban, amely a közvilágítás tekintetében egy stabil árajánlatot jelent a város számára. Az ajánlat a jelenleg használatos 260 kW/h árnál 100 forinttal olcsóbb, így az önkormányzat nem lesz kitéve a tőzsdei ingadozásnak. Ismertette, hogy a város közvilágítása minden évben körülbelül 4 millió kW/h áramot fogyaszt, így jelentős költségmegtakarítást eredményezhet a döntés.

A Békés Megyei Könyvtár igazgatói pályázatának elbírálása ugyancsak megtörtént, ugyanis Rakonczás Szilvia jelezte, hogy a megbízása lejártával nyugdíjba kíván menni. Új igazgatót választottak, a tisztséget a következő öt évben az intézményben eddig könyvtáros-informatikusként dolgozó Juhász Zoltán látja el. A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda óvodavezetőjévé pedig Pribelszki Péternét bízta meg nyilvános pályázat kiírása nélkül újabb 5 év határozott időtartamra.

hirdetés