Neves társaságba került Alonso a századik dobogós helyezésével

Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője lett a hatodik olyan pilóta a Forma-1 történetében, aki legalább száz dobogós helyezést szerzett pályafutása során.

Az F1 hétfői Facebook-bejegyzése szerint a mérföldkövet a vasárnapi Szaúdi Nagydíjon elérő 41 éves versenyző mindössze három dobogóval marad el a 2017-ben világbajnok finn Kimi Räikkönentől és hattal a négyszeres vb-győztes francia Alain Prosttól. Az örökranglistát a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) vezeti 191 dobogós helyezéssel, s még növelheti ezt a számot, mivel Alonsón kívül ő a másik aktív pilóta az első hatból.

hirdetés

A második helyen a legendás, szintén hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher (155 dobogó) áll, míg harmadik a tavaly visszavonult, ugyancsak német Sebastian Vettel (122), aki négy vb-címet gyűjtött karrierje során. Alonso a vasárnapi dzsiddai futamon úgy lett harmadik, hogy a leintés után 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, így elveszítette a dobogós helyezést, ám néhány órával később az Aston Martin fellebbezésének eredményeként törölték a szankciót, és visszaadták neki a harmadik pozíciót. A spanyol versenyző két futam után a vb-pontverseny harmadik helyén áll.

MTI