Figyelmetlen volt a békéscsabai férfi, súlyos balesetet okozott

súlyos balesetet okozott Fotó: Police.hu

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 200.000.-Ft pénzbüntetésre ítélt a Békéscsabai Járásbíróság előkészítő ülésén egy 29 éves büntetlen előéletű békéscsabai férfit, akinek figyelmetlensége súlyos sérüléssel járó közlekedési balesethez vezetett. Az ítélet nem jogerős – tájékoztatott a Békés Vármegyei Főügyészség.

A férfi 2022. május 10-én, a kora délutáni órákban egy tehergépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba lakott területén kívül, a 4439-es számú úton, Békéscsaba felől Doboz irányába 60 km/óra sebességgel. Haladása során a járművezető az egyik útszakaszon figyelmét hosszabb időre nem az előtte zajló forgalomra, hanem egy, az úttest mellett álló őzre irányította, így nem észlelte kellő időben, hogy az előtte, vele azonos irányban közlekedő személygépkocsi forgalmi ok – az előtte haladó jármű balra kanyarodása – miatt megállt.

hirdetés

A férfi a késedelmes észlelés után fékezett, ennek ellenére az előtte álló gépkocsi hátuljának ütközött. A baleset következtében a vétlen személygépkocsiban utasként tartózkodó nő súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, köztük csigolyatörtést szenvedett.

A terhelt megszegte a KRESZ 3.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.