Dmitro Kuleba: az ukrán ellentámadás nem biztos, hogy a végső összecsapás lesz

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arra szólított fel egy szerdai lapinterjúban, hogy a közelgő ukrán ellentámadást ne tekintsék a végső összecsapásnak az orosz hadsereggel.

hirdetés

A tárcavezető szavai szerint a háború további alakulása az ukrán hadsereg következő támadó akcióinak sikerén múlik. „Ne gondolja azonban senki ezt az ellentámadást az utolsónak, mert nem tudjuk, mi lesz belőle” – mondta Kuleba a Bild című német lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. „Ha ezzel az ellentámadással sikeresen felszabadítjuk területeinket, akkor a végén azt mondhatják, igen, ez volt az utolsó, de ha nem, akkor az azt jelenti, hogy fel kell készülnünk a következő ellentámadásra” – fejtegette a miniszter.

hirdetés

Kuleba a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások lehetőségéről szólva emlékeztetett arra, hogy a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) olyan határozatot hozott az ukrán területek tavalyi annektálása nyomán, amely kizárja a közvetlen tárgyalást Putyinnal. A miniszter egyúttal meggyőződésének adott hangot, hogy Németországnak támogatnia kell Ukrajna NATO-csatlakozását, ha biztonságos Európát akar.

Andrij Bilickij, az ukrán nemzeti gárdához tartozó Azov ezred egykori alapítója, jelenleg a 3. ukrán rohamdandár parancsnoka szerdán a Telegramon közölte, hogy csapata a Donyeck megyei Bahmutnál legyőzte a 72. orosz gépesített lövészdandár alakulatait – megsemmisítve két századot -, felszabadította a terület egy részét, és hadifoglyokat ejtett. Szavai szerint az orosz felderítés vereséget szenvedett, jelentős számú orosz páncélozott harcjármű megsemmisült. A Wagner orosz zsoldoscsoport 3. rohamkülönítménye is súlyos veszteségeket szenvedett. A támadó hadműveleteket egy három kilométer széles és 2,6 kilométer mélységű sávban hajtották végre. „Ez az egész terület teljesen felszabadult az orosz megszálló erők alól” – tette hozzá.

Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint az ukrán dandár külön Telegram-csatornáján megerősítette Jevgenyij Prigozsinnak, a Wagner csoport alapítójának azt a közlését, amely szerint az orosz fegyveres erők 72. gépesített lövészdandárja „elmenekült” Bahmuttól, és ötszáz orosz katona holttestét hagyták hátra. Az ukrán dandár arról tájékoztatott még, hogy öt orosz katonát ejtettek fogságba. Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy az orosz erők szerdán tüzet nyitottak a régióban lévő Vovcsanszk városra, aminek következtében egy férfi életét vesztette, a romok alatt lehet még egy nő, aki után a mentést végzők kutatnak.

MTI

hirdetés