Elismerték a rendőrök kimagasló szakmai munkáját

díjazták a Békés megyei rendőröket Fotó: Police.hu

Sorozat-bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogott el a rendőrség Mezőberényben és Mezőkovácsházán. Az elkövetők felderítésében nyújtott kimagasló szakmai munkájukért hét rendőr vehetett át Szent György emlékplakettet Békés vármegye rendőrfőkapitányától.

hirdetés

A Békési Rendőrkapitányság 2022. decemberében indított eljárást lopás bűntett gyanúja miatt, mert az akkor még ismeretlen elkövető Mezőberényben 13 hétvégi házba és szerszámos tárolóba tört be, ahonnan különböző értékeket vitt el. A gyanúsított elfogására 2023. áprilisában került sor, aki a kihallgatása során még más betöréseket is elismert.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei szintén sorozat-bűncselekmény feltételezett elkövetőit fogták el 2023. áprilisában. A megalapozott gyanú szerint több lopás is írható a két férfi rovására.

Vörös Ferenc r. ezredes, Békés vármegye rendőrfőkapitánya az elkövetők felderítésében nyújtott kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként Szent György emlékplakettet adományozott a Békési Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán dolgozó rendőröknek. Szabó Sándor r. őrnagy, megbízott osztályvezetőnek, Tóth Csaba r. százados alosztályvezetőnek, Balogh Ottó Viktor r. főhadnagy nyomozónak és Nagy László r. főtörzszászlós bűnügyi technikusnak.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vonatkozásában elismerésben részesült Nagy György r. főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos a Battonyai Rendőrőrs nyomozója, Andrési Andor r. főtörzsőrmester, a Bűnügyi Osztály nyomozója és Almási Levente r. alezredes, a Medgyesegyházi Rendőrőrs őrsparancsnoka.

Fotó: Police.hu

 

Police.hu

hirdetés