A békéscsabai balesetben súlyosan megsérült motoros: „Nem sok kellett, hogy elvérezzek”

Fotó: Körös Hírcentrum

Ahogy arról korábban elsőként beszámoltunk, súlyos baleset történt csütörtök este Békéscsabán. Motoros és személygépkocsi ütközött a Szabolcs utca és a Szerdahelyi utca kereszteződésében, a motoros férfi súlyosan megsérült.

hirdetés

Sikerült elérnünk a motorost, akinek kérésére őt T. Norbertként említünk. A balesetet követően Norbertet a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórházba szállították. Mint mondta, szilánkosra tört a bokája, a combcsontja. A válla kificamodott, és tüdőzúzódást szenvedett. A kórházba szállítását követően öt órás műtéten esett át. Hozzátette azt is, hogy sok vért vesztett. „Nem sok kellett, hogy elvérezzek” – mondta.

Ugyan még gyenge a vérveszteség és a műtét miatt, de szeretne azokra a kommentekre reagálni, amelyek a gyorshajtását firtatják. Nem vitatja, hogy 50 km/h-nál némileg gyorsabban ment, de mint mondta, így is “bőven 100 alatt”. Arra is emlékszik, hogy a balesetet követően az autóból senki nem ment oda hozzá segítséget nyújtani.

A balesettel kapcsolatban a rendőrség azt közölte, az eset valószínűleg azért történt, mert az autó vezetője nem adott elsőbbséget a motorosnak. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Norbertre két hét kórházi ápolás, majd több hónapos felépülés vár.

hirdetés