Emmanuel Macron: Oroszország geopolitikailag elvesztette a háborút és Kína vazallusa kezd lenni

Emmanuel Macron szerint Oroszország „geopolitikailag már elvesztette” a háborút Ukrajnában és „egyfajta vazallusi viszonyba” kezdett Kínával szemben. A francia államfő ezt a L’Opinion című francia liberális lap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban mondta néhány órával azelőtt, hogy hivatalában munkavacsorán fogadja a Párizsba érkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

„Beszéljünk világosan: nem egy különleges hadműveletről van szó, hiszen Vlagyimir Putyin (orosz elnök) mozgósításról döntött. Egyébként Oroszország a történelmi szövetségeseiben is kétséget ébresztett, a legfontosabb partnerében. De facto elkezdett egyfajta vazallusi viszonyt Kínával szemben, és elvesztette hozzáférését a Balti-tengerhez, ami kritikusnak bizonyult számára, miután felgyorsította a svéd és finn döntést a NATO-csatlakozásról” – vélte a francia elnök.

hirdetés

„Oroszország geopolitikailag már veszített” – fogalmazott Emmanuel Macron. „Ez elképzelhetetlen volt még két évvel ezelőtt. Ez tehát geopolitikai vereség. Legyünk tényszerűek: Oroszország nem nyerheti meg a katonai háborút. És itt rajtunk múlik, hogyan segítjük az ukránokat az ellentámadásban, hogyan készíthetjük elő a biztonsági garanciák kérdését a tárgyalásokra, amelyekre elkerülhetetlenül sor fog kerülni” – tette hozzá.

„Én mindig azt mondtam, hogy hosszú távon az európai biztonsági szerkezetnek teljes mértékben biztosítania kell a jövő Ukrajnáját. De azt úgy kell megvalósítani, hogy ne legyen konfrontálódás Oroszországgal, és fenntartható egyensúlyok jöjjenek létre. Ehhez azonban még sok lépésre van szükség” – vélte a francia államfő.

Az ukrán elnök hétvégi európai körútja utolsó állomásaként Róma, Berlin és Aachen után az esti órákban érkezik Párizsba, ahol a francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint „Ukrajna sürgős katonai és humanitárius szükségleteit” fogja megvitatni a francia elnökkel.

„A ma esti megbeszélés középpontjában az a támogatás áll, amelyet Franciaország továbbra is biztosít Ukrajna sürgős szükségleteire válaszul, katonai és humanitárius téren” – olvasható az Elysée-palota közleményében. Emmanuel Macron „meg fogja erősíti Franciaország és Európa megingathatatlan támogatását Ukrajna törvényes jogainak helyreállításában és alapvető érdekeinek megvédésében” – tette hozzá az elnöki palota. „A két elnöknek lehetősége lesz arra is, hogy megvitassa a béke visszatérésének hosszabb távú kilátásait Európában, különösen a Zelenszkij elnök által javasolt béketerv alapján, amelyet Franciaország támogat” – közölte a francia elnökség.