Ursula von der Leyen: Ukrajnának kell meghatároznia az igazságos béke alapelveit

Nem szabad elfelejteni, hogy Ukrajnát brutálisan megszállták az orosz erők, éppen ezért az igazságos béke alapelveit Kijevnek kell meghatároznia, és ebben számíthat az EU támogatásra – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke hétfőn Brüsszelben.

Von der Leyen Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót az iparilag legfejlettebb demokratikus országok csoportjának (G7) pénteken kezdődő hirosimai csúcstalálkozóját megelőzően. Elmondta, hogy a csúcson elsődleges téma lesz az ukrajnai háború és az arra adott európai és nemzetközi válaszok. Hangsúlyozta, hogy a G7 vezetőitől azt várja, addig támogassák Ukrajnát, amíg szükséges, és tegyék ezt Ukrajna teljeskörű bevonásával. „Múlt heti kijevi látogatásom során lenyűgözött az ukrán nép kitartása, ellenállóképessége. Hiszem, hogy nekünk támogató országoknak is ugyanezt kell tanúsítanunk. Addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak kell, de Ukrajna nélkül nem lehet szó Ukrajnáról” – jelentette ki.

hirdetés

A politikus szerint a támogatás „alapvetően stabil, hosszú távú pénzügyi és felgyorsított katonai támogatásban kell, hogy megnyilvánuljon. Hozzátette, hogy a csúcson tárgyalni fognak arról, hogyan hangolják össze az Oroszország ellen érvényben lévő szankciókat. Mint mondta, a csúcstalálkozó másik fontos témája a Kínával való kapcsolat lesz. Kiemelte, hogy sokoldalú megközelítést kell keresni a Kínával fenntartott gazdasági kapcsolatokhoz, „amit a kockázatcsökkentésnek kell jellemeznie, nem pedig az elszakadásnak.”

hirdetés

„Természetesen versenyben vagyunk Kínával. Ez azt jelenti, hogy meg kell erősítenünk saját gazdaságunkat és csökkenteni kell a stratégiai függőségeket. Felszólítjuk Pekinget, hogy ne támogassa az ukrajnai inváziót, továbbá megerősítjük elkötelezettségünket a béke és stabiltás iránt a Tajvani-szorosban. Az egy Kína-politikát elismerjük, és ellenezzük a status quo bármilyen egyoldalú megváltoztatását, különösen, ha erőszakkal történik” – hangoztatta.

Von der Leyen arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági biztonság szempontjából, fontos megelőzni a gazdasági kényszerítési kísérleteket Kína részéről, ezért csökkenteni kell a kritikus nyersanyagoktól való függőségeket. Emellett – tette hozzá – szükség van a kimenő beruházások átvilágítására, a fejlett exportellenőrzésre, ezzel kapcsolatban, a bizottság júniusban stratégiát fog előterjeszteni.

Charles Michel beszédében hangsúlyozta: az Európai Unió támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök békeformuláját, és kizárólag Ukrajna dönthet arról, hogy mikor kezd béketárgyalásokat. Álláspontja szerint, az Európai Unió szankciói szükségesek és igazoltak, az ezt cáfoló orosz propaganda hazugságra és összeesküvés-elméletekre épül, a tények és az adatok ezeknek ellent mondanak.

„Összefogásra van szükség a háborús bűncselekmények elkövetőinek elszámoltatására, minden ezirányú erőfeszítést, valamint a keletkezett károkat összesítő regiszter elkészítését az Európai Unió minden erejével támogatja” – fogalmazott. Kijevnek a lehető leggyorsabban még több katonai támogatásra van szüksége az orosz agresszor visszaszorítására – tette hozzá.

Közölte továbbá, a koronavírus-járvány, valamint az ukrajnai háború rámutatott az Európai Unió gyengeségeire és függőségeire. Az energiahordozók és a szükséges nyersanyagok biztosítására új, erős és megbízható partnerségekre van szükség – húzta alá. Michel kijelentette: az EU célja a G7-csoport hétvégi csúcstalálkozóján, hogy megerősítse együttműködését partnereivel annak érdekében, hogy a világ biztonságosabb és méltányosabb hellyé váljon. A jelenlegi viharos globális helyzet erős partnerségeket kíván, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság értékeit ugyanis meg kell védeni a tekintélyelvű rendszerekkel szemben – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.

MTI