Josep Borrell: megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek vezetésére

„Örülök, hogy több országban, például Lengyelországban végre megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek vezetésére”, ez a folyamat időt vesz igénybe, de minél hamarabb kezdődik, annál jobb, mert ez megnyitja majd az utat ahhoz, hogy az ukrán erők megkapják a védelmükhöz szükséges vadászgépeket – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül -és biztonságpolitikáért felelős főképviselője kedden Brüsszelben, az EU-tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozására érkezve.

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter az értekezlet előtt elmondta, hogy Kijev nyugat-európai támogatói szeretnék minél hamarább elkezdeni a kiképzést, és felgyorsítani a folyamatot, miután erre az Egyesült Államok is jóváhagyását adta. Mint mondta, a kiképzés, amely segít fokozni a harckészültséget, az első lépés a fejlett nyugati vadászgépek Ukrajnába szállítása felé, de ez a téma egyelőre még nem szerepel a napirenden. Boris Pistorius német védelmi miniszter bírálta Magyarországot, amiért Budapest blokkolja az Ukrajnának nyújtott további katonai segélyt. „Csalódott és ingerült vagyok magyar barátaink viselkedése miatt”-jelentette ki.

hirdetés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán rámutatott, hogy az Európai Békekeretből már 5,7 milliárd eurót fordítottak az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, és noha Magyarország álláspontja szerint ez eszkalációs veszélyt jelent, a kormány eddig nem lehetetlenítette el a kifizetéseket. A külügyminiszter ugyanakkor világossá tette, hogy mindaddig ellenezni fogja az újabb részletet, amíg Ukrajna le nem veszi a semmilyen nemzetközi jogszabályt nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról.

hirdetés

MTI

hirdetés