Ezen a héten is tájékozódhatunk a rendőrség képzéseiről

rendőrség képzései Békéscsabán Fotó: Police.hu

Békéscsabán, a Csaba Centerben is lehet tájékozódni a rendőrség képzéseiről.

hirdetés

Békéscsabán, a Csaba Centerben ezen a héten két alkalommal is állítanak fel információs pontot, ahol az érdeklődők feltehetik a jelentkezés feltételeivel, az oktatással és a hivatásos szolgálattal kapcsolatos kérdéseiket.

A toborzó csoport munkatársai 2023. június 1-jén, csütörtökön 10 órától 12 óráig, 2023. június 2-án, pénteken pedig 9 és 11 óra között a bevásárlóközpont földszintjén állnak az őket felkeresők rendelkezésére. Információkkal és jelentkezési egységcsomagokkal várják mindazokat, akik tervezik, hogy a rendőri hivatást választják.

A képzésekről szóló tájékoztatók megtalálhatóak a rendőrség honlapján is. Emellett a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán is fogadják az érdeklődők telefonhívásait. A 66/523-700-as telefonszám munkaidőben hívható, illetve szintén munkaidőben személyesen is lehet tájékoztatást kérni a főkapitányságon, Békéscsabán, a Bartók Béla út 1-3. szám alatt.

hirdetés